Magyar foci

Hősies csatában, hosszabbításban, kilenc emberrel esett ki a Honvéd

A címvédő Budapest Honvéd kettős emberhátrányban futballozva hosszabbításban 2-1-re kikapott a Zalaegerszeg vendégeként, így kiesett a Magyar Kupa szerdai nyolcaddöntőjében.

Kapcsolódó
Skribek triplája elintézte a Paksot, kiesett a Puskás Akadémia
A Budafok kétszer is hátrányban volt, mégis továbbjutott.

Az MTI beszámolója szerint a kispestiek már a 10. percben létszámhátrányba kerültek Lukas Klemenz utolsó emberként elkövetett szabálytalansága miatt. Ennek ellenére a fővárosi csapat szerzett vezetést büntetőből, de a második félidő elején ugyancsak 11-esből egyenlítettek a hazaiak.

Bár a labdát a ZTE birtokolta többet, mégis a tíz emberrel játszó piros-feketék játszottak veszélyesebben, mígnem a kapus Tomas Tujvel 16-oson kívüli kezezése miatt kettős emberhátrányba kerültek.

Kilenc játékossal sem adta fel a támadás lehetőségét a tavalyi kupagyőztes, azonban egy szögletet követően az ex-kispesti Koszta Márk fejese a Zalaegerszeg javára döntötte el a párharcot a 97. percben.

Magyar Kupa, nyolcaddöntő

ZTE – Budapest Honvéd 2-1 (0-1, 1-1, 2-1) – hosszabbítás után
gól: Futács (51., 11-esből), Koszta (97.), illetve Gazdag (32., 11-esből)

 

További eredmények:
Paksi FC – Budafoki MTE 2-4 (2-3)
Tállya KSE (NB III) – MTK Budapest 1-4 (0-2)
Ferencváros – Fehérvár FC 1-2 (1-2)
Puskás Akadémia – Újpest 1-2 (0-1)
Debreceni VSC (NB II) – BFC Siófok (NB II) 2-1 (1-0, 1-1, 1-1) – hosszabbítás után
Haladás (NB II) – Kisvárda 0-1 (0-1)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik