Magyar foci

Húszmillió euróba kerül megvenni az újpesti focicsapatot?

Sopronyi Gyula / 24.hu
Sopronyi Gyula / 24.hu

Az elmúlt hetekben ismét felröppent az a hír, hogy az Újpest FC tulajdonosoa, Roderick Duchatelet a klub eladásáról tárgyal. Ezt rendszerint tagadja a klubvezetés, a Blikk hétfő reggel mégis azt a hírt közölte, hogy két vevő is akadna.

A napilap Jurácsik Mátyást, a lila-fehérek korábbi hátvédjére hivatkozva tette ki az információt, miszerint Duchatelet húszmillió eurót kér az egyesületért cserébe. Erre egy amerikai-izraeli befektetői csoport rá is bólintott volna, amíg meg nem tudta, hogy a pálya nem a klub tulajdona.

Tudom, hogy a közelmúltban majdnem sikerült eladni a belga tulajdonos Roderick Duchatelet-nek az Újpestet. Budapesten tárgyalt egy amerikai-izraeli befektetői csoport képviselője, és konkrét ajánlatot tett. Úgy hallottam, a tulajdonos húszmillió eurót, mintegy hétmilliárd forintot kér a klubért, és még ez sem tántorította el azonnal az érdeklődőket. Egy lépésre volt a megegyezés, amikor kiderült, hogy a Megyeri úti stadionhoz gyakorlatilag semmi köze az Újpest FC-nek, csak bérli a sporttelepet

– idézi Jurácsikot a Blikk.

A korábban Újpesten futballozó hátvéd azt is hozzátette, egy kormányközeli vállalkozó is ajánlatot tett, aminek hatására Rodereci Duchatelet licitet hirdetett a két jelentkező között. Ez már sok volt az amerikaiaknak Jurácsik szerint és elálltak az üzlettől.

Olvasói sztorik