Magyar foci

NB I-es bravúr: egymás ellen játszottak, mégis más meccset nézett Pintér Attila és a Vidi edzője

M4Sport
M4Sport

Könnyen felejthető mérkőzést játszott egymással a Fehérvár és a Mezőkövesd az NB I-ben, a kevés helyzetet és sok hibát hozó meccs 0-0-s döntetlent hozott, amellyel a vendégek lehetnek boldogabbak, míg a Vidi ezzel tízpontos hátrányban maradt a Ferencvárossal szemben. Az éllovas ráadásul szerdán lép pályára a fordulóban, azaz növelheti az előnyét.

Kapcsolódó
Varga Roland elintézte a Kisvárdát
Ugyan tizenegyest hibázott a budapesti csapat, de bőven belefért.

A mérkőzést követően mind a két vezetőedző értékelt az M4-nek. Teljesen másképp látták a 90 percet.

„A teljesítményt látva nem vagyok feszült. Nagyon sokat és remekül dolgozott a csapat. Az első félidő kiegyenlítettebb volt, a második már kevésbé, úgy gondolom, ott már inkább mi érvényesültünk. A gól meg az átütőerő hiányzott kicsit.

A második félidő teljesítménye alapján picit közelebb álltunk a győzelemhez

– mondta a fehérváriakat irányító Márton Gábor, aki szerint csapata rosszul bírja a nyomást, azért szenved 2021 elején, ugyanis négy idei bajnokijából mindössze egyet nyert meg, kétszer kikapott és ezúttal döntetlent játszott.

Sokkal több helyzetünk volt, mint a Fehérvárnak, megnyerhettük volna a mérkőzést, a második félidőben talán lövésük sem volt, el sem jutottak a kapuig

– mondta Pintér Attila, aki annyiban tévedett, hogy a székesfehérváriak egyetlen kaput eltaláló lövése épp a második félidőben volt.

A Fehérvár legközelebb a Fradival, a Mezőkövesd a Honvéddal játszik az NB I-ben.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik