Magyar foci

„Sportértéke nem nagyon volt” – extrém körülmények között játszották le az NB II-es bajnokit

Vasárnap rendezték az első fordulót 2021-ben az NB II-ben, a Szentlőrinc a Szeged-Csanád Grosics Akadémiát fogadta otthon és nyert 2-1-re. A vendégek a mérkőzés után közleményt adtak ki, amiben gratuláltak az ellenfélnek a győzelemhez, azt ugyanakkor kifogásolták, hogy a játékvezető hogyan adhatott engedélyt a találkozó lejátszására.

„Már a mérkőzés előtt másfél órával szinte teljesen alkalmatlan volt a pálya a játékra. Az intenzív havazás következtében sem a bemelegítés előtt sem pedig a mérkőzés alatt nem lehetett tisztán látni a pálya vonalazását.

Az egész találkozó alatt komikus jelenetek, esések sokaságát láthattuk, mi úgy gondoljuk, hogy sportértéke nem nagyon volt ennek a 90 percnek

olvasható a klubhonalpon, ahol megjegyzik, már csak azért is kellene felelősségteljesebb döntést hozni az ilyen körülmények esetében, mert egy teljes felkészülés dőlhet romba egy-egy ilyen meccsen.

A DVSC Szécsi Márk duplájával 2-1-re legyőzte a Siófok csapatát a labdarúgó NB II 22. fordulójában, a Vasas Pátkai Máté 87. percben szerzett góljának is köszönhetően nyert 3-2-re a Csákvár ellen.

Priskin Tamás két góljával az ETO FC Győr házigazdaként 2-1-re legyőzte a Pécs csapatát. A korábbi válogatott csatár 15 találattal immár vezeti a másodosztály góllövőlistáját.

NB II, 22. forduló

WKW ETO FC Győr-Pécsi MFC 2-1 (2-0)
Kolorcity Kazincbarcika SC-Kaposvári Rákóczi FC 0-0
Szombathelyi Haladás-Gyirmót FC Győr 1-3 (0-2)
Debreceni VSC-BFC Siófok 2-1 (0-1)
Nyíregyháza Spartacus FC-Soroksár SC 0-0
Békéscsaba 1912 Előre-FC Ajka 0-3 (0-1)
Aqvital FC Csákvár-Vasas FC 2-3 (1-2)
Szentlőrinc – Szeged-Csanád Grosics Akadémia 2-1 (2-1)
Budaörs-Szolnoki MÁV FC 0-0
Dorogi FC-DEAC 2-1 (1-0)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.