Magyar foci

Nyolcgólos őrület az NB I-ben

Fordulatos mérkőzésen játszott 4-4-es döntetlent a Zalaegerszeg otthon a Pakssal az NB I 18. fordulójában. A ZTE így nem tudta beelőzni Bognár György csapatát, maradt a nyolcadik, míg a paksiak a hatodikak.

Kapcsolódó
Márton Gábor ordas nagy futballközhellyel mutatott rá az újabb Vidi-vereség miértjére
A MOL Fehérvár FC vezetőedzője várhatóan hétfőn délelőtt a klubhonlapon megjelenő semminél komolyabb magyarázattal kell szolgáljon a klubvezetésnek.

Szépe egy kipattanót értékesítve már a 6. percben vezetést szerzett a hazaiaknak, ám még az első félidőben fordított a Paks, a második gól előtt ráadásul a zalaegerszegiek védője, Bobál adta a gólpasszt: a ballábas játékos jobbal próbálta megjátszani csapattársát, de Hahnnal rúgatott gólt.

Rögtön a második félidő első percében kiegyenlített a Zete, majd Hahn hagyott ki egy tizenegyest. A 74. percben aztán ismét a vendégek kerültek előnybe, Szabó volt ezúttal a gólszerző – noha látszott, hogy ha csak kicsivel is, de lesről indult. Előbb Babati kiegyenlített, majd a korábbi paksi játékos, Könyves a negyedik hazai gólt is megszerezte.

De még ezzel sem dőlt el a meccs.

Már a hosszabbítás hosszabbításában járt a mérkőzés, amikor Papp előbb a lécre rúgta a labdát, majd a kipattanót már értékesítette, beállítva a 4-4-es végeredményt.

NB I, 18. forduló

ZTE FC-Paksi FC 4-4 (1-2)

 

ZTE FC: Demjén – Lesjak, Szépe, Bobál D. – Szánthó (Koszta, 79.), Favorov, Sankovic (Tajti, 79.), Gergényi (Futács, a szünetben), Bedi – Könyves (Kálnoki-Kis, 85.), Zimonyi (Babati, 68.)

Paksi FC: Rácz – Osváth, Böde, Lorentz (Szakály D., a szünetben), Szabó J. – Bognár I. (Ádám, 81.), Papp K., Tamás O., Bertus – Hahn (Kulcsár, 80.), Sajbán (Nagy R., 72.)

 

gólszerzők: Szépe (6.), Favorov (46.), Babati (78.), Könyves (83.), illetve Bognár I. (30.), Hahn (37.), Szabó J. (74.), Papp K. (94.)

sárga lap: Gergényi (30.), Lesjak (59.), Sankovic (75.), illetve Lorentz (2.), Papp K. (9.)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.