Nem sikerült jól a MOL Fehérvár FC számára az ötödik fordulóból elhalasztott kisvárdai vendégszereplés, ugyanis 2-1-re kikapott a bajnokaspiráns.
A találkozó elején aktívabb volt a Vidi, de a hazai csapat letámadása sok gondot okozott, ráadásul a Kisvárda nagyon higgadt passzokkal vezette támadásait. Végül ezekből egyiknek sem volt szerepe a vezetés megszerzésében, Stopira borzalmas felszabadítási kísérletére lecsapott Sassá, centerezését pedig Szlobodan Szimovics értékesítette.
Rákapcsoltak a fehérváriak és hamar sikerült is egyenlíteni, Lyes Houri szabadrúgásánál Stopira elvitt egy védőt egészen a kapuig, így a leshatár eltolódott. A labda viszont nem Stopirához érkezett, hanem Funsho Bamgboyéhoz, aki Fiola Attila elé fejelt, a magyar válogatott védő pedig az üres kapuba bólintott.
Térfélcsere után a Kisvárda hátrébb vonta a védelmi vonalát, kicsit magára húzta ellenfelét, de ebből indíthatta veszélyes kontráit. Egy ilyen végén született a hazai csapat győztes találata is, Viana ugratta ki a leshatáron Sassát, aki Emil Rockov mellett a kapuba gurított.
A Fehérvár innentől egyre jobban nyomott, kicsit feszültté is vált a mérkőzés, de újabb gólt nem tudtak lőni a vendégek, így meglepetésre hat nyeretlen találkozót követően éppen a Vidit verte meg.