MICHAEL SOHN / POOL AP / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP
Magyar foci sport

Gulácsi nyáron távozhatna Lipcséből

Ügynöke szerint az RB Leipzig magyar válogatott kapusának, Gulácsi Péternek van egy záradék a 2023 júniusáig szóló szerződésében, amely alapján idén nyáron akár el is hagyhatná a német futballklubot.

Megerősíthetem, hogy Péter kontraktusában szerepel egy kivásárlási záradék, amely idén nyáron aktivizálható

– mondta a Bildnek a svéd menedzser, Hasan Cetinkaya, aki azonban a konkrét összegről nem akart nyilatkozni, csak annyit tett hozzá, hogy még a koronavírus-járvány alatti időszakban tapasztaltakhoz képest is nagyon alacsony.

A 30 éves Gulácsi 2015 júliusában, a Red Bull Salzburgtól szerződött Lipcsébe, ahol hamar stabil kezdővé vált, mostanra pedig a csapat egyik kulcsembere és legjobbja.

A Bild úgy tudja, hogy az RB Leipzig szívesen kifizeti a játékosért a záradékban szereplő összeget.

„Ezt megértem, de mostantól csak Oliver Mintzlaff ügyvezető igazgatón múlik, hogy mi lesz Péter sorsa” – fogalmazott Cetinkaya.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.