Magyar foci

Kleinheisler megszerzése lehetetlen a bennmaradásért küzdő Diósgyőrnek

Gondolni sem akar a kiesésre Zoran Zekic, aki január 7-e óta irányítja a labdarúgó NB I utolsó helyén álló Diósgyőri VTK csapatát.

A 46 éves horvát szakember együttese idei első, szerdai, Ferencváros elleni tétmérkőzése előtt kiemelte, esetükben a legnagyobb kihívás a bennmaradás kiharcolása. Hozzátette, hogy tisztában van azzal, hogy a bennmaradást elérő csapatoknak a közelmúltban mennyi pontra volt ehhez szükségük, ő azonban számolgatás helyett mindig a soron következő meccsre koncentrál.

Kapcsolódó
A Fradiról is beszélt a győzelem után a DVTK edzője
Új tulajdonos, új vezetőedző és lassan egy kezdőcsapatnyi új játékos érkezett a télen a Diósgyőrhöz, amely az utolsó helyről várja a bajnokság második felét.

„Most a Ferencváros elleni, első idei tétmérkőzésünk a legfontosabb, és ha azon túl vagyunk, akkor már a következő lesz az. Sok videót láttam első ellenfelünkről, illetve a Dinamo Zagreb elleni kupameccsüket is megtekintettem, abszolút képben vagyok velük kapcsolatban. Nem titok, az övék a legerősebb magyar csapat jelenleg. A tabella sok mindent elmond az erőviszonyokról, ők az elején állnak, mi a végén vagyunk. A százalékos esélyeinkről meg nem tudok mit mondani” – idézte Zekicet az MTI.

Elmondta, hogy a játékosoknak meg kell érteniük az elvárásait, a pályán férfiként kell viselkedniük és játszaniuk, valamint meg kell mutatniuk, mennyire tisztelik a klubot és a szurkolókat.

A bajnoki bemutatkozása előtt tíz nap állt rendelkezésére, hogy elmagyarázza, kitől mit vár el. Ráadásul nemcsak azt kell kitalálniuk a szakmai stáb többi tagjával, hogy miként ültessék át gyorsan az akaratukat a játékosokba, hanem közben azt is figyelembe kell venniük, hogy a csapat milyen felállásban tudja a legjobb teljesítményt nyújtani.

Az biztos, hogy részemről a tavaszra nem opció a kiesés. Fel sem merül a fejemben, és a környezetemben azt várom el mindenkitől, hogy hasonlóan gondolkodjon.

Annyira még nem ismerem a magyar első osztály mezőnyét, hogy meg tudjam mondani, melyik két riválisunkat tudjuk megelőzni, de azt tudom, hogy biztosan lesz kettő, amelyeket magunk mögé fogunk utasítani” – hangsúlyozta.

A DVTK-hoz nyolc új játékos érkezett a téli átigazolási szezonban, a horvát szakember szerint a miskolciak kerete véglegesnek tekinthető, nem tud újabb érkezőről. Kleinheisler Lászlóval kapcsolatban kiemelte, a középpályás fontos tagja az eszéki csapatnak – amelyet korábban irányított és nemzetközi porondra vezetett –, megszerzése a DVTK esetében lehetetlennek tűnik jelenleg.

A miskolci keret 36 tagú ugyan, de a szakember szerint az elmúlt napokban maximum 22-24 játékossal tudott edzéseken együtt dolgozni. Azaz muszáj lesz szűkíteni, és a tavasz során megnézik, kik azok – korosztálytól függetlenül –, akiknek nincs esélyük bekerülni a meccskeretbe. Esetükben másik lehetőséget kell keresni.

Kapcsolódó
A hatodik horvát légiós mellett egy rutinos NB I-es focistát is leigazolt a Diósgyőr
Lassan egy kezdőcsapatnyi új játékos érkezett az élvonal utolsó helyezettjéhez.

A DVTK-hoz komplett védősor érkezett a közelmúltban, Zekic szerint az őszi idényben kapott 31 gól ezt mindenképp indokolttá tette.

„Nem elég, hogy ősszel voltak problémák, még a szombati felkészülési találkozónkon is. Nem voltam boldog, sok problémát láttam. Azt viszont már a mérkőzés után is elmondtam, inkább most jöjjenek ki a hiányosságaink, és legyünk tisztában azzal, hogy miket kell kijavítani. Valóban több új játékos érkezett a télen, de őket nem az utcáról szedtük össze, van tapasztalatuk. Közös munkára van szükségünk, de szerdán máris kezdünk, nincs időnk semmire. Csak arra, hogy dolgozzunk, lehetőleg minél többet” – nyilatkozta.

Zekic kifejtette: kevés olyan játékosa van, aki jelen pillanatban kilencven percet tud játszani, mert mindannyian fáradtak.

De amikor a testből elfogy az erő, akkor még mindig segíthet a lelkierő. Rövid időn belül tíz meccs vár ránk, de bő és jó minőségű keret áll rendelkezésünkre, ezért rotálunk majd

– mondta.

A DVTK december 8-án nevezte ki a felvidéki Geri Gergelyt a menesztett Feczkó Tamás helyére, irányításával azonban mindhárom mérkőzését elvesztette a csapat.

A miskolciak 15 mérkőzésen találkozón tíz pontot gyűjtöttek az NB I-ben, és egymást követő hat vereséggel zárták az elmúlt évet. A miskolci együttes az FTC után a hatodik helyezett Pakshoz látogat vasárnap.

Olvasói sztorik