Magyar foci

Sokan szidják az NB I-et, pedig szinte minden hétre jut egy bombagól

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
A magyar labdarúgó-bajnokság színvonalát sokszor éri kritika, ennek ellenére az őszi mérkőzések góljait végignézve az derül ki, hogy jóformán hetente akad parádés találat az NB I-ben. Összegyűjtöttük a legszebbeket.

Nikolics Nemanja okos tekerése

Nem kellett sokat várni a szezon első látványos góljára, Nikolics Nemanja rögtön az első fordulóban megmutatta, hatékonyabb játékkal akarja segíteni a csapatát. A MOL Fehérvár FC nem kezdte jól az első bajnokit, a Zalaegerszeg kétszer is vezetett, aztán jött Nikolics okos és pontos tekerése. Az már más kérdés, hogy így sem nyert a Vidi, 3-3 lett a végeredmény.

Vass Patrik finom megoldása

A ZTE játékosa egyetlen gólt lőtt ősszel, de az annál látványosabbra sikerült. Az érdem elsősorban Babati Benjaminé, aki a második fordulóban gyönyörű mozdulattal, lágyan emelt a mezőkövesdi védők mögé, az így helyzetbe kerülő Vass pedig csak annyira tette bele a lábfejét a labdába, hogy az a kapuban kössön ki.

Zsóri Dániel szabadrúgása

Az Újpest-Budafok bajnokiról (1-1) mindenkinek az maradt meg, hogy Zsóri Dániel rálépett Kire Risztevszki lábára, akivel aztán olyan balhét hozott össze, hogy mindkettejüket eltiltotta az MLSZ. Pedig a Puskás-díjas csatár a focival is foglakozott előtte, ezt a szenzációs szabadrúgásgólt lőtte:

Molnár Gábor akrobatikus gólja

A harmadik fordulóban akadt pár igazi csemege, kezdetnek rögtön itt van Molnár Gábor találata. A diósgyőri támadó nem vette át jól a védők mögé ívelt labdát, de cserébe rendkívül látványos félollózással lőtte ki a bal fölső sarkot.

Cseri Tamás bombája

Szintén a felső sarkot lőtte ki Cseri Tamás, a Mezőkövesd játékosa cirka 20-22 méterről talált be a Paks ellen.

Szolnoki Roland hatalmas kapáslövése

Hasonló távolságból talált be Szolnoki Roland is az Újpest ellen. A lila-fehérek nagy nehezen tudtak csak tisztázni, de a Puskás Akadémia védője jobb lábbal kapásból a bal felsőbe bombázott.

Eldar Civic sem maradt ki a fölső sarok kilövéséből

A Fradi hátvédje nem a góljairól híres, de az idei egyetlen találatára nem lehetett panasz. A Zalaegerszeg kapuját vette be a 3. fordulóban ezzel a parádés lövéssel.

Komáromi György első NB I-es gólja

És még mindig maradt egy, a 3. forduló szépségdíjas találataiból. A felcsútiak ezen a mérkőzésen a koronavírus miatt több fiatalt is bedobtak a mélyvízbe, köztük Komáromi Györgyöt, aki élete első NB I-es meccsén gólt lőtt. Nem is csúnyát, egy az egyben megverte ellenfelét a tizenhatos előterében, majd a hosszú fölső sarokba lőtt.

Gazdag Dániel szemtelen emelése

Aki követi a magyar élvonalbeli mérkőzéseket, annak nem lesz újdonság, hogy a Budapest Honvéd egyik legkreatívabb játékosa Gazdag Dániel. A technikai képzettségéből a negyedik fordulóban, a Diósgyőr ellen tartott egy kis bemutatót, egy labdaszerzés után úgy emelt a kapuba, hogy a visszafutó védők sem tudtak már menteni.

Bojan Miovski ragyogó kapáslövése

Az MTK nyáron több légióst is igazolt, közülük az észak-macedón Bojan Miovski kiemelkedett a maga hat góljával. A csatár nagyon érzi a kaput, ezt bebizonyította a 6. fordulóban, amikor a levegőben éppen leeső labdát úgy lőtte kapura, hogy közben 180 fokot fordult. Meg is lepte vele a Budafok kapusát.

Hahn János távoli gólja

A Paks csatárának ragyogó őszi szezonja volt és egy látványos gól is fűződik a nevéhez, még ha ehhez Demjén Patrik közreműködésére is szükség volt. A ZTE kapusa szinte a félpályáig felfutott, hogy labdát szerezzen, ami sikerült is neki, de ezután cselezgetni kezdett. Hahn simán lenyúlta tőle a labdát, és a félpálya közepéről az üres kapuba lőtt.

Ivan Petrjak is bombázott egy gólt

A Fehérvár ukrán támadója a hetedik fordulóban talált a Budapest Honvéd kapujába. Egy lassan haladó támadás végén kapott labdát a bal szélen, majd befelé cselezett és kilőtte a bal fölső sarkot.

Kovácsréti Márk szépségdíjas kapáslövése

A Kisvárda fiatal támadója az MTK ellen talált be a 8. fordulóban. Viana bal szélről érkező labdáját szinte akkor lőtte el, amikor földet ért, védhetetlenül vágódott a bal felső sarokba.

Somália látványos gólja a derbin

Az ősz talán legnagyobb kapáslövése mégis Somáliáé. A Ferencváros középpályása az Újpest elleni derbin talált be, miután egy jobbról érkező szöglethez felugorva jobb belsővel a léc alá lőtt.

Lesjak és Szánthó elintézte a Puskás Akadémiát

A Puskás Akadémia vendégeként a Zalaegerszeg játékosai két hatalmas gólt is lőttek a 9. fordulóban. Először Zoran Lesjak lőtte ki a jobb felső sarkot fordulásból, amivel egyenlítettek a vendégek.

Majd a második félidő elején Szánthó Regő a jobb szélen épphogy a tizenhatos vonalát csípve tekert hajszálpontosan a kapu jobb oldalába. Ez a két gól elég volt a győzelemhez is.

Schön Szabolcs léc alá lőtt labdája

Az MTK fiatalja a Fehérvár ellen talált be a 10. fordulóban mintegy 22-23 méterről. A Vidi játékosai nem támadták meg, Schön pedig köszönte szépen és távolról a léc alá bombázott.

Marcel Heister sem aprózta el

Ahogyan Eldar Civic, úgy a Fradi másik szélső hátvédje, Heister is megmutatta, hogy a kapu előtt is feltalálja magát. A német hátvéd a Honvéd ellen egy tizenhatosról kifejelt labdát lőtt el dropból, ami védhetetlenül vágódott be a hálóba.

Giorgi Beridze félpályás gólja

Észrevenni, hogy a kapus kint áll a kapujából, az egy dolog, a kezdőkörből beemelni a hálóba a labdát már egy másik. Az Újpest támadója mindkettőre képes volt a Paks elleni meccsen a 12. fordulóban, ez később egy pontot ért a csapatának.

Hidi Patrik kilőtte a jobb felső sarkot

A Budapest Honvéd nagyon gyenge őszi szezont produkált, de azért voltak kiemelkedő megmozdulásai a játékosoknak. A 13. fordulóban Hidi Patrik is egy ilyennel rukkolt elő az MTK ellen, amikor Cseke Benjámin lapos, középre lőtt felszabadítási kísérletét levette, majd húsz méterről a jobb felső sarokba lőtt.

Olvasói sztorik