Magyar foci

Megvan a téli átigazolási időszak első NB I-be érkező játékosa

Marc Atkins/Getty Images
Marc Atkins/Getty Images

Az MTK bejelentette hivatalos honlapján, hogy szerződést kötöttek Nikolai Alhóval.

Nikolai Alho a legeredményesebb finn klubtól érkezik, a szélső hátvéd eddig a HJK Helsinki csapatkapitánya volt. Eddigi…

Közzétette: MTK Budapest – 2020. december 21., hétfő

A 27 éves finn válogatott futballista a HJK Helsinki csapatkapitányaként szerepelt idén, korábban öt bajnoki címet és két Finn Kupát nyert az együttessel, sőt 2014-ben az Európa Liga csoportkörében is megmutathatta magát.

Niko gyors, technikás, az egy az egy elleni játékban rendkívül erős, univerzális játékos, aki szélső hátvédként és támadóként is a csapat hasznára lesz. Csapatkapitánya volt Finnország legnagyobb klubjának, valamint stabil tagja a finn válogatottnak. Örülök, hogy minket választott

– mondta róla Polyák Balázs sportigazgató.

Alho hétszer szerepelt a finn válogatottban, de ebből hat alkalommal 2020-ban lépett pályára. Tavasztól az MTK-t erősíti majd, a szerződésének hosszát nem közölta új csapata.

Olvasói sztorik