Magyar foci

„Játszanunk kell” – az edzők és több játékos is koronavírusos, de kiáll a Kisvárda

MTI/Czeglédi Zsolt
MTI/Czeglédi Zsolt

Az NB I-ben harmadik helyen álló Kisvárda a hivatalos honlapján jelentette be, hogy az elmúlt heteket követően újabb játékosok lettek koronavírusosak, valamint szinte a teljes szakmai stáb: Supka Attila vezetőedző mellett asszisztensei, Híres Gábor és Erős Gábor is pozitív mintát adott. Ennek ellenére vállalják a játékot a szombati, Puskás Akadémia elleni bajnokin.

„Edzőink a héten már edzést sem tartottak a csapatnak, de szerencsére csak enyhébb tüneteik vannak, így bízunk a mielőbbi felépülésükben. Elég viszontagságos ez a hét, és felmerült bennünk, hogy halasztást kérünk, hiszen

még nem tudjuk, a csapat is hogyan fog kiállni szombaton.

Ugyanakkor látjuk, mennyire sűrű a program, és bár valószínűleg következő ellenfelünk, a Puskás Akadémia belement volt a halasztásba, hiszen augusztusban mi is méltányoltuk az ő kérésüket, végül úgy döntöttünk, bárkivel is tudunk kiállni, és bárki is üljön a kispadon, most ez a helyes út, játszanunk kell” – mondta a sportigazgató, Révész Attila, aki azt is elárulta, vannak olyanok, akik már kifelé jönnek a koronavírusból, mások pedig a héten betegedtek meg.

Igyekeznek mindent megtenni, hogy ne legyen még rosszabb a helyzet, mert abban bíznak, hogy le tudják játszani mind a négy idei mérkőzésüket. A videoelemzések a héten elmaradtak, a keret tagjai öt öltözőt használnak, aki teheti, már edzőszerelésben érkezik, az edzéseken kívül kötelező a maszkhasználat és a közös taktikai megbeszéléseket is szüneteltetik.

Várjuk a másodlagos teszteredményeket, de a hétköziek nem voltak biztatóak, ezzel együtt úgy készülünk, hogy kiállunk a Puskás ellen. Jelen pillanatban azt nem lehet tudni, hogy a szakmai stábunk hogy néz majd ki, mindenesetre azt, hogy szinte a teljes edzői stábunk kidőlt a sorból, már jeleztük a szövetségnek is.

Olvasói sztorik