Magyar foci

Hordágyon vitték le a pályáról, a kórházat is megjárta a DVTK játékosa

A 33. percben le kellett cserélni Dejan Karant, a DVTK védőjét a Mezőkövesd ellen 2-1-re elveszített bajnokin. A 32 éves játékos Nagy Dániellel ütközött, utóbbi a könyökével és a térdével is eltalálta ellenfele fejét.

Kapcsolódó
Megvan a Mezőkövesd első győzelme Pintérrel
Hét forduló óta nyeretlen volt a Kövesd.

Ez egy igazi kick-box kiütés volt, aminek átmeneti rövid eszméletvesztés és elsőfokú agyrázkódás lett az eredménye.

A helyszínen az azonnali orvosi ellátással és a stabil oldalfekvéssel az ilyenkor veszélyes légutak elzáródását meg tudtuk akadályozni. Látható volt, hogy a létfontosságú életműködés hamar helyrejött, de labdarúgónk szédült és rogyadozott, ezért a saját lábán nem tudta elhagyni a pályát. Hordágyon vitte el a mentő a B.-A.-Z. Megyei Kórházba. Egy koponya CT-vizsgálat után kiderült, hogy hála Istennek a koponyaűrön belül nem keletkezett bevérzés, ezért éjszaka elhagyhatta a kórházat. Két-három napot az otthonában kell pihennie, ezt követően egy lassú visszatérés várható” – nyilatkozta a klubhonlapnak dr. Szabó Zsolt, a diósgyőriek orvosigazgatója.

Szerhij Sestakov is fejsérülést szedett össze a meccsen, ő a 27. percben fejelt össze ellenfelével. Agyrázkódást nem szenvedett, így nyomókötéssel a fején folytatta a játékot, majd a félidőben összevarrták a fején keletkezett sebet. Végül a 76. percig a pályán volt, és ugyan a sebgyógyulás több napot is igénybe vesz, az edzéseket látogathatja.

Olvasói sztorik