Élő Magyar foci

Nemzetek Ligája-csoportelsőséggel koronázta meg az őszt a magyar válogatott

A magyar válogatott 2-0-ra győzött Törökország ellen a Nemzetek Ligája B osztályának utolsó fordulójában, így megnyerte a csoportját, és a következő kiírásban Európa legerősebb csapataival mérheti össze az erejét.

A meccs előtt tudni lehetett, hogy ha a magyar csapat több pontot szerez a meccsen, mint a Belgrádban pályára lépő orosz válogatott, akkor miénk az első hely, és az ezzel járó feljutás.

A szerbek már 10 perc után előnybe kerültek az oroszok ellen, sőt, a félidő közepén már kettővel mentek, így a magyar válogatott nem volt győzelmi kényszerben, mert egy döntetlennel is élen zárhatott.

Az első félidőben főleg az volt szembetűnő, hogy a magyar csapat támadásaiban nem volt elég átütőerő, ha el is jutottunk a török 16-os közelébe, a kulcspasszok rendre besültek. A törökök ugyan többször is munkát adtak Dibusznak, de bravúrt nem kellett bemutatnia a magyar kapusnak.

A szünetben kettőt is cseréltünk, jött Cseri, valamint a Törökországban légióskodó Varga Kevin, akik egyaránt szerepet vállaltak a gólunkban: a török kapus rossz kirúgása után Cseri passzolt Nikolicsnak, aki okosan letette a labdát Varga Kevinnek, és bár Gönuk ezt a lövést a kapufára tolta, a menteni igyekvő védő a becsúszó Sigér lábára pöckölte a labdát, úgyhogy azért volt egy kis szerencsénk is.

A magyar csapat a gól után visszaállt, a törökök pedig próbáltak nyomni, hiszen két gól kellett volna nekik az elsőséghez. Bár jöttek a beadások mindkét oldalról, de a védelmünk egész stabilan állt a lábán, és a hosszabbításban Varga Kevin egy szöglet után labdát szerzett, majd óriási sprint után precíz lövéssel állította be a végeredményt, akivel a törökök egyébként kiestek a C osztályba.

A csoportelsőség azt jelenti, hogy a Nemzetek Ligája következő kiírásában az A osztályban, a legjobb 16 között szerepelünk majd, és akár a vb-pótselejtezőkre is odaérhetünk azzal, hogy megnyertük a négyesünket, de ehhez még elég sok feltételnek kell teljesülnie.

A meccs statisztikája:

Infografika: www.sofasore.com

A magyar csapat hét meccset vívott az ősszel, ezek közül négyet megnyert, kétszer döntetlent ért el és csak egyszer, az oroszok elleni Nemzetek Ligája-találkozón szenvedett vereséget.

Nemzetek Ligája, B osztály, 3. csoport, 6. forduló:

Magyarország – Törökország 2-0 (1-0)
Budapest, Puskás Aréna, zárt kapuk mögött
v.: Kruzliak (szlovák)
Magyarország: Dibusz – Fiola, Lang, Szalai A. – Nego (Botka, 89.), Nagy Á., Kalmár (Cseri, 46.), Sigér, Hangya (Holender, 74.) – Könyves (Varga K., 46.), Nikolics (Gyurcsó, 64.).
Törökország: Günok – Sangare, Demiral, Kabak, Erkin – Tufan (Özcan, 71.), Tekdemir  (Ayhan, 88.)– Kahveci (Yazici, 55.), Calhanoglu, Karaman – Tosun (Türüc, 71.).
gól: Sigér (57.), Varga K. (90+5.)
sárga lap: Cseri (53.), Dibusz (77.), Holender (78.), Gyurcsó (90+1.), illetve Tekdemir (48.)

 

A csoport másik meccsén:
Szerbia – Oroszország 5-0 (4-0)
gól: Radonjic (10.), Jovic (25., 45+1.), Vlahovic (41.), Mladenovic (64.)

 

A csoport végeredménye:
1. MAGYARORSZÁG 6 3 2 1  7-4 11 pont
2. Oroszország 6 2 2 2  9-12 8
3. Szerbia 6 1 3 2 9-7 6
4. Törökország  6 1 3 2 6-8 6

Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Vaszil Donev

Csoportgyőztes a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

A magyar válogatott 2-0-ra győzött Törökország ellen a Nemzetek Ligája B osztályának utolsó fordulójában, így megnyerte a csoportját, és a következő kiírásban Európa legerősebb csapataival mérheti össze az erejét.

A magyar csapat stabilan játszott, nem vállalt semmilyen kockázatot, de a második félidőben egy szép támadás végén a szemfüles Sigér szerzett egy szerencsés gólt, majd a hosszabbításban Varga Kevin vágtázott végig a pályán, majd nagyon szépen kilőtte a jobb sarkot. Ez a győzelem akár a vb-pótselejtezőknél is sokat érhet.

Lefújta!

2-0. Megnyertük a csoportot!

2-0!!!!!

Egy török szöglet után Varga Kevin szerzett labdát a 16-osunknál, majd hatalmas sprintet vágott ki, és a végén kilőtte a jobb alsót. 2-0! Megnyertük!

Fiola mekkorát mentett

Botka oktondi labdaeladás után csúszott bele egy török lövésbe. Nagy mentés volt!

Botka is pályára lép

Nego helyére érkezett a Kispesten nevelkedő, de immár a Fradiban játszó védő.

Most nyomnak a törökök

Két gólt kellene szerezniük, hogy övék legyen az első hely, így érthető, ha jönnek előre. Calhanoglu fejesét Dibusz fogta.

Megint Nego próbálkozott

A lövőcsel csodás volt, de lövés nem sikerült jól. De legalább megint eljutottunk a kapujukig.

Egy rossz kirúgásból indult az egész

Günök rosszul indított, így került hozzák a labda a gól előtt, majd Nikolics adott nagy passzt, Varga Kevin lövésénél még mázlijuk volt a vendégeknek, aztán meg nekünk volt szerencsénk, mert a védő oldalra akarta kirúgni a labdát, de épp a labda útjába belelépő Sigért találta el. Ez a Fradi középpályásának az első gólja a válogatottban!

Közel volt a második

A két csere játszott össze egész jól: Cseri beadása után Varga Kevin érkezett, de egy védő beleért a lövésébe. Szöglet lett belőle, de abból nem tudtunk helyzetet kialakítani.

Vezetünk!!!!

Varga Kevin lövését a kapus még a kapufára tolta, de Sigér és egy védő összehozta a gólt. 1-0 ide!

Ez most helyzet volt

Szalai ügyetlenkedése után Tosun került helyzetbe, de Szalai javította a hibáját, majd a kipattanót Tufan bikázta fölé.

Ki-ki meccs lett belőle

Mivel a szerbek kitömik a szerbeket (4-0 már), így aki nyer a magyar-török meccsen, az viszi az első helyet. Nekünk a döntetlen is elég ehhez.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik