Magyar foci bajnokok ligája

„Megérdemeltük volna a győzelmet” – a kijevi edző a Fradi elleni 2-2-ről

Nagyszerű első félidő után még a második játékrész elején is dominált a Dinamo Kijev, végül a lendületesen támadó és feltámadó Ferencváros ellen nem bírta megtartani kétgólos előnyét. A 2-2-es mérkőzés után az ukránok edzője, Mircea Lucescu azt mondta, a sok hiba vezetett ehhez a végeredményhez, de számára gyanúsak a második gól előtti körülmények is.

Rebrov: Agresszívabban kellett volna kezdeni, de megérdemeljük az egy pontot
Örül a döntetlennek a Fradi vezetőedzője, főleg, hogy 0-2 után sikerült elérni.

„Nagyon jó első félidőnk volt, sőt, a második játékrész elején is akadtak lehetőségeink, de sajnos nem sikerült megszereznünk a harmadik gólt. Ugyan uraltuk a mérkőzést, mégis gólt kaptunk, ezzel pedig kellő bátorságot kaptak a hazaiak, hogy továbbra is támadjanak” – mondta a román szakember a Szegodnya (Ma) online oldalán.

Kétgólos hátrányból jött vissza, pontot szerzett a Fradi a BL-ben
Az első félidőben két gólt kapott a Ferencváros a Dinamo Kijev elleni, hazai Bajnokok Ligája-mérkőzésen, azonban a második félidőben Tokmac Nguen és Franck Boli is betalált, így a magyar bajnok pontot tudott menteni. A G csoport másik mérkőzésén a Barcelona Torinóban győzte le 2-0-ra a Juventust.

„A második bekapott gólnál számomra úgy tűnt, hogy szabálytalanság történt, nem világos, hogy az ellenfél hogyan szerzett gólt. Az biztos, hogy a mérkőzés után átfogó értékelés kell, elnézést kérek az elvesztett pontokért.

Jobban játszottunk és megérdemeltük volna a győzelmet, de a védekezésben és a támadásban elkövetett hibák miatt nem tudtuk megnyerni a mérkőzést. Azonban szereztünk egy pontot

– tette hozzá.

Lucescu még elmondta, természetesen nem adják fel, bár nagyon nehéz lesz a Barcelona és a Juventus ellenében kiharcolni a továbbjutást.

A feladatunk az, hogy folytassuk a megkezdett utunkat és tavasszal is játsszunk az európai kupákban.

Kiemelt fotó: Kiemelt kép: Farkas Norbert /24.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik