Magyar foci

Új főszponzort kapott a debreceni focicsapat

A debreceni kötődésű Tranzit-csoport lett a DVSC labdarúgócsapatának főszponzora a DVSC Futball Zrt. szerdai bejelentése szerint.

Új főszponzorunk neve és logója többek között a DVSC mezén is szerepel majd.

Közzétette: DVSC (Debreceni Vasutas Sport Club) – 2020. október 21., szerda

Szabó Péter, a klubot működtető gazdasági társaság igazgatóságának elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, három évre szóló megállapodást kötöttek a vállalattal. Szabó Ákos, a Tranzit-Ker Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, a családi vállalkozásként harminc évvel ezelőtt indult cégnek nagyon erős a debreceni kötődése. Nemcsak a cégcsoport központja található a városban, hanem több gyártóegysége is.

Teljesen passzolt a portfóliónkba, hogy főszponzorként megjelenjünk a DVSC labdarúgócsapatánál. Reméljük, hogy a csapat rövid időn belül hazai és nemzetközi szinten is visszakerül oda, ahol valóban a helye van.

– mondta a vezérigazgató.

Az MTI kérdésére sem árulta el Szabó Ákos, mekkora pénzügyi támogatásról van szó, de mint elmondta, annak ellenére is jó megállapodáshoz jutott a DVSC, hogy egyelőre a másodosztályban szerepel.

Papp László, Debrecen polgármestere kiemelte, a Tranzit-csoport eddig is számtalanszor állt már fontosnak tartott debreceni ügyek mellé. A társadalmi felelősségvállalás jegyében a cég rendszeresen támogatja a gyermekklinikát és élelmiszeradományokat juttat el a rászorulóknak.

Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.