Élő Magyar foci

Kikapott Barcelonában, de nem vallott szégyent a Fradi

Bár az első húsz percben akár két gólt is szerezhetett volna a Ferencváros, végül úgy szenvedett 5-1-es vereséget az FC Barcelonától, hogy nem vallott szégyent a Camp Nouban a Bajnokok Ligája első csoportkörében.

Történjen bármi a hat csoportmérkőzésen, a Ferencváros már azzal nagy bravúrt ért el, hogy eddig eljutott a Bajnokok Ligájában – nyugtázhatta a szurkolótábor, pláne, amikor kiderült, hogy a Juventus és a Barcelona is ellenfél lesz ősszel.

Morata-duplával nyert a Juve a Fradi BL-csoportjában
Andrea Pirlo edzőként megnyerte első Bajnokok Ligája-mérkőzését, ráadásul korábbi mestere ellen.

Ahogy közeledett a katalán sztárcsapat elleni idegenbeli nyitány, úgy jöttek az egyre magabiztosabb vélemények és nyilatkozatok: miért ne lephetné meg a magyar bajnok Lionel Messiéket? Főleg azok után, hogy a meccset megelőző hétvégén a Getafe is nyerni tudott ellenük.

Lehet, Szerhij Rebrov szuggesztív ereje (és rendszerint jól megválasztott taktikája) is erőt adott, mert a Camp Nou üres lelátói előtt bátran kezdett a Fradi. Az első húsz percben stabil védekezésből épített gyors kontrákból akár kétgólos előnyre is szert tehetett volna, de Tokmac hiába lőtt óriási gólt, sajnos lesről indult.

Majd amikor percekkel később jól lekészítette a labdát, Isael a bal kapufát döngette meg.

Húsz perc kellett ahhoz, hogy a Barca nyomása elfárassza a magyar csapatot. Az állandó labdatartás (vagy a presszing útján visszaszerzett labdák) előbb-utóbb hibázásra kényszerítette a Fradit, így a 27. percben előbb Messi harcolt ki egy büntetőt, amit azután be is varrt a bal alsóba (1-0).

A 42. percben pedig Ansu Fati növelte az előnyt (2-0).

A szünetben egyik csapat sem cserélt, a Barcelona pedig folytatta a nyomást, ami az 52. percben újabb gólt ért: Messi passzát Ansu Fati sarokkal tette Coutinhóhoz, aki kilőtte a rövid sarkot (3-0).

A lassan csordogáló mérkőzést a Fradi legjobbja, Tokmac pörgette fel, egy nagyszerű elfutás végén Piqué csak lerántani tudta a 16-oson belül: a spanyol piros lapot, a támadó tizenegyest kapott, amit Haratyin be is vágott (3-1).

A magyar bajnok megpróbálta átvenni az irányítást, ennek az lett a vége, hogy egy gyors kontra végén Dembélé passzát Pedri nem tudta elhibázni (4-1).

A 89. percben még Messi is adott egy gólpasszt, amiből Dembelé beállította az 5-1-es végeredményt.

Sima veresége ellenére a Ferencváros nagyon jól küzdött, megérdemelten szerzett szépítő gólt, és valami azt súgja, a spanyol lapok sem lesznek maradéktalanul elégedettek a katalánok teljesítményével.

A folytatás jövő szerdán otthon a Dinamo Kijev ellen, amely az első fordulóban 2-0-ra kikapott hazai pályán az olasz Juventustól.

Bajnokok Ligája, G csoport

Barcelona (spanyol) – Ferencváros 3-1 (2-0)
Camp Nou
v.: Sandro Schärer (svájci)
Barcelona: Neto – Sergi Roberto (Junior Firpo, 63.), Piqué, Lenglet, Dest – Pjanic (Busquets, 76.), De Jong – Trincao (Dembélé, 63.), Coutinho (Araújo, 71.), Ansu Fati (Pedri, 63.) – Messi
Ferencváros: Dibusz – Botka (Lovrencsics, 77.), Kovacevic, Blazic, Civic (Heister, 63.) – Sigér, Haratyin, Laidouni (Somalia, 63.) – Zubkov (Mak, 71.), Isael, Tokmac (Boli, 71.)
gól: Messi (27., 11-esből), Ansu Fati (42.), Coutinho (52.), Pedri (82.), Dembélé (89.), illetve Haratyin (70.)
piros lap: Piqué (69.)

Kiemelt fotó: LLUIS GENE / AFP

1-0 :(

A labda mögé a sértett Messi állt, és ugyan Dibusz jó irányba vetődött, a labda a bal alsó sarokba surrant (1-0).

Nagy Barca-helyzet

Óriási lehetőség maradt ki a magyar kapu előtt, Messi lövését Dibusz bravúrral védte, Coutinho középre adását pedig sikerült tisztázni.

Messi kísérletezget

Messi ezúttal jó 28 méterről vállalkozott szabadrúgásra, de a labda elkerülte messze a jobb felső sarkot.

Tokmac óriási gólja... de les

Tokmac kapott indítást, lefutotta védőjét, majd 13 méterről hatalmas gólt lőtt – kár, hogy mindez lesállás után történt…

Dibusz első védése

Blazic felrúgta Ansu Fatit, a 23 méteres szabadrúgást Messi lőtte kapura, pont Dibusz kezébe.

Nem meglepő...

A kezdeti labdatartás után beszorul saját térfelére a Fradi, de a Barca még csak egy szögletig jutott.

Íme a Fradi kezdőcsapata

A Fradi nem számíthat az albán lapok szerint koronavírusos Myrto Uzunira, így a Zubkov, Isael, Tokmac hármassal támad majd.

A kemény munkát elvégezte a Fradi

Senki nem hitt bennünk a kezdésnél, hogy bejutunk a csoportkörbe, most sem hisznek bennünk

– nyilatkozta Szerhij Rebrov, a Ferencváros edzője.

Pedig ő tudja, milyen legyőzni a katalánokat, hiszen játékosként többször is játszott olyan csapatban, amely legyőzte a Barcát.

Azt mondta, annak a csapatnak a sikere – mint ahogyan minden jó eredmény –, a kemény munkán alapult, ezt pedig a Ferencváros is elvégezte.

Egy sima, egy fordított

Amíg a hétvégén a Ferencváros 2-0-ra győzött Kisvárdán, addig a Barcelona meglepetésre 1-0-ra kikapott a Getafe vendégeként. Hogy mi volt a kiscsapat taktikája, és ebből mit lehetne átvenni, arról itt írtunk:

Megkapta a Fradi a receptet, hogyan lehet megfogni a Barcát
Váratlan vereséget szenvedett a Barcelona a La Liga hétvégi fordulójában, kérdés, meríthet-e erőt és ihletet ebből ma este a Ferencváros.

25 éve

1995. szeptember 13-án Zürichben játszotta története első BL-csoportmérkőzését a Ferencváros, akkor meglepetésre 3-0-ra legyőzte a Grasshopperst. Hasonló eredménnyel most is beérnénk – kétségtelen, hogy az év szenzációja lenne, talán egész Európában.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik