Magyar foci

Shane Tusup egy NB III-as futballcsapatnál is munkát vállalt

Együttműködési megállapodást kötött a III. Kerületi TVE és Shane Tusup, ennek értelmében a Hosszú Katinkát három olimpiai aranyéremhez segítő edző az NB III-as labdarúgócsapat hat tagjával külön program szerint dolgozik, írta az MTI.

A megállapodást hivatalossá tévő csütörtöki sajtótájékoztatón Szabó Bence, a nagymúltú, 1887-ben alapított óbudai klub sportigazgatója elmondta, hogy vannak olyan tehetséges játékosaik, akik válogatott szintig is eljuthatnak, még ha ez a kijelentés egy harmadosztályú egyesület esetében merésznek is hangzik.

Úgy érezzük, Shane Tusup személyében megtaláltuk azt az edzőt, aki a szakmai stáb munkája mellett megadhatja a szükséges pluszt a játékosoknak

– fogalmazott a sportigazgató, hozzátéve: Tusup a szakmai stáb által kiválasztott hat futballistával foglalkozik, akiket étkezési tanácsokkal lát el, valamint a kondicionális és mentális felkészülésüket irányítja.

Kemenes Szabolcs vezetőedző elmondta, hogy október eleje óta az amerikai tréner a csapat több mérkőzésén is jelen volt. Az edzésmunkát közösen alakítják ki, de a saját területén Tusup szabad kezet kap.

„Nincs olyan szakmai stáb, amely mindent tud, ezért örültünk egy olyan szakembernek, aki másfajta tudást hozott és már bizonyított. Nincs köztünk szakmai féltékenység, közös a célunk” – hangsúlyozta a vezetőedző.

Óriási dolog a pályafutásomban, hogy egy ilyen nagy hagyományú klub életében részt vehetek. Az eddigi tapasztalatim kedvezőek, nagy összhangban dolgozunk a stábbal, a játékosok mentalitásán már érzem a változást

– mondta Tusup.

A sajtótájékoztatón jelen lévő két játékos, Rabatin Richárd és Borvető Áron kiemelték, hogy óriási lehetőség Shane Tusup jelenléte, amivel élni kell. Hangsúlyozták, hogy önbizalmukon és mentalitásukon már érzik az amerikai edző hatását.

Szabó Bence arról is beszélt, tárgyalások folynak arról, hogy a jövőben a klub két női vízilabdázója is csatlakozzon Tusup csoportjához.

Az MTI kérdésére a sportigazgató elmondta, hogy a megállapodásnak nincs végső dátuma, amíg működik, folytatják az együttműködést.

Shane Tusup évekig volt a férje és edzője az úszó Hosszú Katinkának, akivel közös munkájuk csúcsaként a 2016-os riói olimpiáról három arany- és egy ezüstéremmel tértek haza. Négyszer is megválasztották az év magyar edzőjének, jelenleg pedig segíti a felkészülését az ifjúsági olimpiai bajnok úszó Szilágyi Liliánának, a világbajnoki bronzérmes úszó Holoda Péternek, míg a futballisták közül Szoboszlai Dominikkal, Dzsudzsák Balázzsal és Bogdán Ádámmal is dolgozik.

Kiemelt fotó: 24.hu/Ivándi-Szabó Balázs

Olvasói sztorik