Magyar foci

Sallai: Meg tudtuk mutatni, milyen erő lakozik a válogatottban

A már Freiburgban edző Sallai Roland, a magyar labdarúgó-válogatott alapembere úgy véli, Oroszország vendégeként is jó eredményt érhet el Marco Rossi csapata a Nemzetek Ligája negyedik fordulójában.

A 23 éves támadót a válogatott októberi hármas meccssorozatában csak az elsőn – igaz, a legfontosabb találkozón – vethette be a kapitány, mivel német klubja már a hétvégére visszahívta őt.

Sallai végigjátszotta a Bulgária elleni Európa-bajnoki pótselejtezőt, melyet 3-1-es sikerrel zárt a csapat, amely vasárnap már nélküle nyert 1-0-ra Szerbia vendégeként az NL harmadik körében.

Sallai a közmédiának adott interjúban többek között arról beszélt, hogy nehéz a televízión keresztül figyelnie a válogatottat, viszont örült a szerbek elleni sikernek és hiszi, hogy Oroszországban is jól teljesíthetnek társai.

Szurkolok a srácoknak, hogy hasonló eredményt érjenek el, mint az előző két meccsen. Azt gondolom, meg tudtuk mutatni, hogy milyen erő lakozik ebben a csapatban, és ha együtt mozgunk és mindenki belead apait-anyait, akkor ilyen eredményekre vagyunk képesek

– hangsúlyozta futballista, aki szerint a szerda esti oroszországi meccsen akkor lehet sikeres a csapat, ha tanul a két gárda szeptemberi, budapesti mérkőzésének (2-3) első félidejében elkövetett hibákból, melyek miatt a szünetben 3-0-ra vezetett Oroszország.

„A válogatott egyik erejét mutatja, hogy nagy hátrányból is képesek voltunk felállni és azt mondom, hogy az utolsó 15-20 percben azon kellett nekik izgulniuk, hogy mikor egyenlítünk ki”.

Sallai a novemberi, Izland elleni Eb-pótselejtezővel kapcsolatban bizakodó, szerinte jók az előjelek, ugyanakkor egy hónappal az Európa-bajnoki szereplésről döntő mérkőzést megelőzően nem akart komoly jóslásokba belebonyolódni.

Ez volt a célunk, hogy kijussunk az Eb-re és már csak egy lépésre vagyunk ettől. Mindent meg fogunk tenni érte

– ígérte a játékos, aki a Bundesliga hétvégi fordulójában a Werder Bremen ellen szerepel majd.

A magyar válogatott Oroszország elleni mérkőzése 20.45-kor kezdődik.

Kiemelt kép: NIKOLAY DOYCHINOV / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik