Vasárnap este a Nemzetek Ligája második fordulójában a magyar labdarúgó-válogatott 3-2-re kikapott a 2018-as világbajnokságon negyeddöntős, a 2020-as Eb-re a selejtezőcsoportjából Belgium mögött második helyen, 33-8-as gólkülönbséggel kijutó Oroszországtól.
A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a mérkőzés előtt azt éreztette, ha nem muszáj, nem változtat a Törökországban győztes (1-0) csapatán, Fiola Attila azonban sérülés miatt nem vállalta a játékot, így a belga Leuven légiósa, Bese Barnabás ugrott a helyére, azaz a jobbhátvéd posztjára.
A szövetségi kapitány azt sem titkolta, válogatottunk ugyanabban a játékrendszerben lép pályára, mint amely Sivasban bevált, és mivel azt a mérkőzést vélhetően kellő alapossággal kielemezte Sztanyiszlav Csercseszov, az oroszoknak nem jelentett újdonságot a védekezésben öt-, támadásban háromvédős játékrendszerünk, azon belül pedig az egyes labdarúgókra írt feladatkör.
Az orosz szövetségi kapitány jól láthatóan fel is készítette együttesét a Gulácsi – Orbán, Lang, Szalai A. – Bese, Sigér, Nagy Á., Szoboszlai, Holender – Sallai R. – Szalai Á. alkotta magyar tizenegy ellen.
Különösebb meglepő húzást azonban tőle sem láthattunk.
- A klasszikus orosz iskola stílusára, a csapatfegyelemre, a zárt védekezésből történő villámgyors támadásvezetésekre, összességében a nyers erőre, a párharcokra épített,
- ahol a 4-3-3-as, vagy 4-2-3-1-es felállásban elöl, a tengelyben Artyom Dzjuba általában két védőt is lekötve, vagy onnan egy sorral visszalépve tartja meg a labdákat, majd készíti le a mélységből, nagy sebességgel érkező szélső vagy támadó középpályásoknak.
Miért kaptunk ennyi gólt?
Az oroszok ráadásul nem ragaszkodnak a kizárólag földön, lapos passzokkal felépített támadásvezetéshez, ha szükségét érzik, átrúgják az ellenfél letámadását és a védősorból direkt, a középpályájukat átívelve keresik az óriás centert. Utóbbiból mindjárt az 5. percben leckét, és majdnem gólt kaptunk, amikor Dzsikija előrevágott labdáját Dzjuba csúsztatta a robogó Mirancsuk elé, aki szerencsére kihagyta a kihagyhatatlant.
A stílus, a felállás és az adott meccstaktika kitalálása és megvalósítása három különböző dolog.
A magyar válogatott felállásában a Törökországban bevált, védekezésben szigorú ötvédős vonalat húzott, amely előtt a Sigér–Nagy–Szoboszlai hármas, illetve a Szalai Ádám–Sallai kettős szűkítette egymástól mélységben is eltolódva a területet. A támadásoknál az első félidőben épp úgy dominánsan a bal oldalon, a Szalai Attila–Holender–Szoboszlai–Sallai négyszög együttműködése által kerestük a betörési lehetőséget az ellenfél jobb oldali védelmén, mint a törökök ellen.
A 12. percben épp Szoboszlai indította jobb külsővel Sallait, aki elől nagy helyzetben mentett a kapus Sunyin. A magyar csapatból ezúttal is magasan Szalai Attila és Holender Filip jegyezte a legtöbb passzt. Előbbi 90-ből 78-szor továbbította pontosan a labdát (87 százalékos hatékonyság), utóbbi 82 százalékos mutatóval (78/62) zárta a meccset.
A törökveréshez képest változást hozott az is, hogy Bese erősebb támadásban, mint Fiola Attila. Bese 21 éves koráig csatárként játszott az MTK-ban, csak a 2016-os Eb előtt bő fél évvel vezényelte hátra kényszerből először Garami József a védelem jobb oldalára, majd ott ragadt ebben a pozícióban, ellenben Fiolával, aki eredendően védekező feladatokat lát el. Ennek köszönhetően a játékot forgató Nagy Ádám vagy a mélységből irányító Szoboszlai Dominik a törökországinál nagyobb számban indíthatott akciót a jobb oldalunkon is – utóbbi 52 passzából 32-t a támadó harmadban hajtott végre és 11 cseléből hat sikeresen végződött. Bese agilisebb támadójátékát bizonyítja az is, hogy többet volt játékban, mint a Fehérvár védője a törökök elleni győztes meccsen (57 passz szemben a 43-mal, 20 passz a támadó harmadban szemben a 16-tal).
Az első bekapott gólunknál Djzuba lépett vissza a félpályáig, ezzel kihúzta a védelem jobb közepéről Orbánt, majd Zobnyint egyből megjátszva gyorsította fel a támadást, aki a center és a belső védőnk között üresen hagyott helyre berobbanó Kuzjajevhez passzolt. Utóbbi hozta kihagyhatatlan helyzetbe a mélységből szintén nagy sebességgel érkező Mirancsukot.
A második félidő elején, a harmadik bekapott gólunk előtt Kudrjasov még a saját térfele közepén, az oldalvonal mellett használta ki, hogy Bese későn ért oda (vagy fölöslegesen hagyta el védőzónáját – nézőpont kérdése), innen borult fel további két passz után a védekezésünk, mint a kártyavár. A gól azonban ezen a szinten általában már nem egy-egy ember kapitális hibájából, hanem 3-4 játékos összhangjának hiányából, olykor 2-3 méteres helyezkedési pontatlanságából születik.
Marco Rossi a mérkőzést követően maga is azt nyilatkozta, a statisztikák azt mutatják, mindenben méltó partnerei voltunk ellenfelünknek, labdabirtoklásban (57/43), kapura lövésben (12/7 vs. 6/3) jelentősen felül is múltuk. Éppen ezért bosszantja a két hasonló szituációból kapott gól, de azt a fáradtság számlájára és a taktika gyakorlásának a hiányára írja.
De miért fáradt a magyar csapat?
A Puskás Stadionban teljesen más alapállapotú ellenféllel találta szemben magát válogatottunk, mint három nappal korábban Törökországban. A török bajnokság csak szeptember 9-én kezdődik, ahogy a topbajnokságok is, így a legjobbjaik tétmeccs nélkül léptek pályára ellenünk. Ezzel szemben az oroszok már hat fordulót lejátszottak a Premjer Ligából, éles állapotban vágtak neki a Nemzetek Ligája első két körének.
Ezzel szemben csak a magyar kezdő tizenegy kevesebb mint fele, Lang Ádám, Szalai Attila, Bese Barnabás és Sigér Dávid az, aki már játszott bajnokin, kupában, EL- vagy BL-selejtezős meccseken, Gulácsi Péter, Orbán Willi, Nagy Ádám, Holender Filip, Sallai Roland, Szalai Ádám, Szoboszlai Dominik viszont tétmérkőzés nélkül csöppent bele a csütörtök-vasárnap ritmusba.
A Fradi középpályása augusztus 14. óta játszik a bajnokságban és a BL-selejtezőben szerda-szombat ritmusban, három hét alatt a hatodik tétmeccsén lépett pályára. Vasárnap 45 percnyi játéka alatt mindösszesen 14 passzt jegyzett (13-at játszott meg jól, ez 93 százalékos pontosság), ami viszont még szembeötlőbb, fő erősségéből, a párharcokból hétből egyet sem nyert meg. Ezek a mutatók tőle szokatlanul halványak, ennél bizonyítottan sokkal jobb teljesítményre képes fittebb állapotban.
A Mainz csatára ugyan szinte minden tavaszi és nyári Bundesliga-meccsen pályára lépett – június 20-án játszott legutóbb –, de jobbára Jean-Philippe Mateta cseréjeként 15-30 percekre számított rá a vezetőedző, Achim Beierlorzer. Ráadásul a német bajnokság csak a jövő hét végén indul, így Szalait jó eséllyel kőkemény alapozás végén, avagy hullafáradtan engedték haza a válogatottba. (Alighanem Sallai is hasonló cipőben jár, más kérdés, hogy egy 23 és egy 32 éves élsportoló regeneráció sebessége között zongorázni lehet a különbséget.)
Ugyanakkor Szalai Ádám szerepe meghatározó a válogatott játékában. Nem csak támadásaink alkalmával a labdák megtartásában, megjátszásában (18, illetve 14 párbaj jutott rá csütörtökön és vasárnap) számít rá Dárdai Pál és Bernd Storck után Rossi is, de mindhárman úgy látták, a pályán Szalai Ádám a vezér – bármilyen furcsán hangzik – a védekezésben is. Ha optimális állapotban van, rendre tőle függ a válogatott védekezése, mert tűpontosan indítja meg, vezényli le a letámadásokat, amellyel az ellenfél térfelén próbálunk meg labdát szerezni.
Vasárnap este ez a letámadás nem vagy nem minden esetben működött megfelelő hatékonysággal a védelmünk jobb oldalán. Még ha Szalai Ádám csak 15-30 perces meccsritmusból, de pihentebben érkezik a válogatotthoz, úgy sokkal mozgékonyabb, hatékonyabb lesz ő is, és a csapat letámadása is.
Minek örülhetünk?
A Nemzetek Ligája első két mérkőzését azonban nem egyenként, önmagában, hanem az októberi Eb-pótselejtező szempontjából érdemes vizsgálni. Ezen a szemüvegen keresztül nézve azt láthatjuk,
- A jobb formát mutató, jelentősebb játékerőt képviselő Oroszország ellen kijöttek ugyan a hibák, amelyeket Rossi és stábja biztosan kielemez majd, de mindenképpen fontos kiemelni, vasárnap este olyan csapatot láttunk, amely tartása a második félidő legelején bekapott harmadik gól után tíz percre kicsit megingott – ezt a gólon kívül két komoly helyzet bizonyította –, de aztán kiegyenesedett, nem adta fel.
- Sőt, utána képes volt meccsen belül megvalósítani Rossi taktikai váltását is a gólszerzés érdekében, ami sajnos szintén nem minden érában volt jellemző a válogatottra. A kapitány ugyanis a második félidőben áthelyezte a támadásaink hangsúlyát a jobb oldalunkra. A 62. percben lőtt szépítő gólunk is innen, az oldalvonal mellől, Besétől indult, majd Szalai Ádám és Kalmár is egyérintővel passzolt a végül középen kiugró Sallai elé. De ettől kezdve visszatérően töltöttük túl a bal oldalunkat annak érdekében, hogy a támadó harmadban egy-egy 30-40 méteres Szoboszlai- vagy Holender-forgatást követően a jobb oldalon Bese magassága és fejjátéka okozzon zavart az orosz 16-oson belül. Pont egy hasonló labdajáratást követően ívelt Szoboszlai Bese fejére, aki védőjét megverve bólintott a berobbanó Nikolics elé, ezzel lett 2-3.
- Nikolics szerepe egyébként taktikai szempontból is érdekes, mert pont azt bizonyította, ha a magyar csapat bármilyen okból kénytelen feladni a Szalai Ádámhoz köthető centerjátékát, úgy a Fehérvár csatára képes változást hozni, hozzátenni a válogatott támadásvezetéseihez.
- A két mérkőzés pozitív hozadéka az is, hogy kiderült, van egy egymást követő két mérkőzésen is magas szinten funkcionáló bal szárnya a magyar válogatottnak, továbbá egy európai csúcsfutball értelmében is minőséget képviselő Szoboszlai–Sallai párosunk.
- Összességében úgy tűnik, Rossinak szerencséje van azzal is, hogy a a jelenlegi keretben több a győztes típusú fiatal, mint a kudarckerülő, és e játékosok többsége játszik is klubcsapatában.
Ha a szövetségi kapitánynak sikerül a jobb oldalon is hasonlóan jól leoktatnia a területszűkítéses védekezést, elkerüljük az orosz meccshez hasonló működési zavarokat, úgy optimistán tekinthetünk a Bulgária ellen október 8-án esedékes Eb-pótselejtezőre.
Kiemelt kép: Szigetváry Zsolt/MTI
