Magyar foci

Elhullajtotta első pontjait a Debrecen a másodosztályban

A Debreceni VSC 1-1-es döntetlent játszott a BFC Siófok otthonában a labdarúgó NB II harmadik fordulójának vasárnapi játéknapján.

A DVSC hatalmas mezőnyfölényben focizott, de sok helyzetet ez nem hozott a Lokinak, igaz, eközben a siófoki játékosok egyetlen alkalommal tudtak kapura lőni. Közvetlenül a félidő vége előtt aztán megtört a gólcsend és az egyetlen komoly hazai védelmi hiba után Tischler Patrik bombázott a léc alá.

Félidőben azonban hármat cserélt a Siófok és bár 10-15 perc kellett, hogy összerázódjon a második félidei csapat, hirtelen reálissá vált, hogy a Debrecen pontokat bukjon. Ez végül a csereként beállt Kiss Balázs góljával sikerült is, így már nem százszázalékos a DVSC a másodosztályban.

A Debrecennel egyidőben Soroksáron diadalmaskodó Nyíregyháza viszont igen, így átvette a vezetést a tabellán a harmadik fordulóban. Az NB II-ben már csak az újonc DEAC áll pont nélkül a tabellán, mivel házigazdaként 2-1-re kikapott a Dorogtól.

Frissítünk!

Cikkünk születése óta a forduló további mérkőzései is befejeződtek, így megszületett a Vasas első győzelme is a bajnokságban.

A Békéscsaba és a Szolnok sikerével továbbra is a veretlen csapatok táborát növeli.

Eredmények – NB II, 3. forduló

BFC Siófok-Debreceni VSC 1-1 (0-1)
Soroksár SC-Nyíregyháza Spartacus FC 0-1 (0-0)
DEAC-Dorogi FC 1-2 (1-1)
Kaposvári Rákóczi FC-Kolorcity Kazincbarcika 1-1 (0-0)
FC Ajka-Békéscsaba 1912 Előre 0-1 (0-1)
Vasas FC-Aqvital FC Csákvár 2-1 (1-1)
Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Szentlőrinc 1-1 (0-1)
Gyirmót FC Győr-Szombathelyi Haladás 2-1 (0-0)
Szolnoki MÁV FC-Budaörs 1-0 (0-0)

szombaton játszották:
Pécsi MFC-WKW ETO FC Győr 2-2 (1-2)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik