Magyar foci

Több mint húszezren mentek ki az NB II első fordulójára

Több mint húszezren voltak kíváncsiak az NB II nyitófordulójára augusztus első hétvégéjén, vagyis beválni tűnik Tőzsér Dániel jóslata, aki azt mondta a 24.hu Ziccer podcastjében, az NB I-hez hasonló nézőszámok lehetnek majd a másodosztályban is.

„Vicces számok fognak kijönni, ha összehasonlítjuk az NB II-es nézőszámokat az első osztályéval”
A középpálya közepéről rögtön a Loki sportigazgatói székébe vezetett Tőzsér Dániel útja, akivel a Debrecen tulajdonosváltásáról, az NB II-es célokról, illetve Dzsudzsák Balázs esetleges szerződtetéséről is beszélgettünk.

A másodosztályú bajnokság nézőszámait több élvonalbeli klub is elfogadná, beszámolók szerint

  • Debrecenben 5000,
  • Szegeden 4500,
  • Pécsett 3500,
  • az Ajka-Győri ETO meccsen 2500,
  • Angyalföldön 2400,
  • Nyíregyházán és Szolnokon ezer drukker nézte a helyszínen az aktuális bajnokit.

Összehasonlításképp a lezárult 2019-2020-as NB I-es szezonban az átlagnézőszámok öt csapat esetében haladják meg a 2250-et, ebből ráadásul az egyik a DVSC volt.

Egy fordulóból persze nem szabad messzemenő következtetést levonni, ugyanakkor beigazolódni látszik, hogy a szokásosnál nagyobb érdeklődés lehet a másodosztályú mérkőzések iránt.

Kiemelt kép: Derencsényi István / dvsc.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik