Magyar foci

Kisvárdáról kirúgták, Diósgyőrbe igazolt a válogatott csatár

A 31-szeres román válogatott Gheorghe Grozav a DVTK-ban folytatja pályafutását, írta a diósgyőri futballklub hivatalos honlapja.

A 29 éves csatár nem ismeretlen a magyar szurkolók előtt, hiszen az elmúlt két szezonban 37 mérkőzésen lépett pályára a magyar élvonalban, és 12 gólt szerzett a Kisvárda színeiben.

A klub márciusban rúgta ki, miután a koronavírus-járvány kitörését követően – Iasmin Latovlievicivel együtt – engedély nélkül hazautazott Romániába.

Szponzorautókkal léptek le az NB I-es csapat légiósai
Gheorghe Grozav a barátnőjét is hátra hagyva ment haza.

„Magyarországon folytatom a pályafutásom, mert a bajnokság egyre jobb, mindenki láthatja, mennyit fejlődtek a körülmények az elmúlt években. Feczkó Tamás régóta érdeklődött, hogy lenne-e kedvem Diósgyőrbe igazolni, és számomra rendkívül fontos, hogy egy kiváló vezetőedző velem akar dolgozni” – idézte a Diósgyőr honlapja a játékost.

Mindenekelőtt játszani szeretnék, méghozzá a csapat hasznos tagjaként. Az eredményeket pedig majd meglátjuk, bízom benne, minél előrébb végzünk. Számomra legfontosabb a csapat eredményessége, a góljaim száma csak ezt követi.

Szombaton a DVTK és a Kisvárda egymás ellen játszik, minden jót kívánok egykori csapatomnak, de számomra most már a Diósgyőr az első.”

Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója szerint Grozav személyében egy kreatív, gólerős és tapasztalt labdarúgót igazoltak, aki gólokkal és gólpasszokkal is segítheti majd a csapatot

Kiemelt fotó: dvtk.eu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik