A Kaposvár úgy lépett pályára az NB I 27. fordulójában, hogy ha vereséget szenved a Debrecentől, akkor egy év után visszakerül a másodosztályba.
A zsinórban kilenc bajnokit elvesztő, hat mérkőzés óta gólképtelen Kaposvár hat percig bírta, ekkor az egyik vendégvédő, Vachtler úgy ért bele egy beadásba, hogy azzal lekészítette a labdát lövésre Szabó Bencének, aki nem is hibázott, a 22 éves játékos első gólját szerezte az NB I-ben.
Szabó Bence gólja a Kaposvár ellen
Szabó Bence karrierje első NB I-es góljával a Debrecen gyorsan vezetést szerzett a Kaposvár ellen.Élő közvetítés: https://bit.ly/2YbzE2m
Közzétette: M4Sport – 2020. június 5., péntek
A Kaposvárnak egy értékelhető momentuma volt az első félidőben, Ádám Martin szép átvétel után finoman elpöckölte a labdát a kivetődő kapus fölött, de a gólvonalról kivágta az egyik hazai védő.
A Debrecennek volt még egy lehetősége, hogy a szünet előtt megszerezze a második gólját, de Garba addig totojázott, amíg Szabó Alex beledobta magát a lövésébe.
A 75. perctől már a sereghajtó játszott fölényben, és ennek meg is lett az eredménye, Ádám passza után a 19 éves Borbély Ákos talált be, fel is harsant egyből a „Kurva gyenge!” rigmus a debreceni szurkolótábortól. A saját nevelésű Borbély a debreceni gólszerzőhöz hasonlóan először volt eredményes az NB I-ben.
A Kaposvár egyenlítő gólja a DVSC ellen
Waltner Róbert addig űzte-hajtotta csapatát, míg be nem talált a Kaposvári Rákóczi FC, amivel életben tartotta bennmaradási reményeit.
Közzétette: M4Sport – 2020. június 5., péntek
A végén persze elkezdett kapkodni a Loki, de hiába jöttek a beívelések, maradt az 1-1-es döntetlen, ami egyik csapatnak sem jó. A Debrecen maradt nagyon közel a veszélyes zónához, a Kaposvár pedig továbbra is menthetetlennek tűnik, de legalább elmondhatja, hogy az idényben veretlen maradt a Debrecen ellen.
Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt