Magyar foci

Balogh Norbi számára Angliában valójában eljött a vég

Egyre inkább úgy tűnik, Balogh Norbert szépen induló karrierje csak zsákutcából zsákutcába fut. Hogy erről mennyit tehet a nem túl ismert, mindössze öt játékost – három dél-koreai, egy görög, plusz az ex-debreceni – jegyző menedzsere, Gerasimos Zapatinas azt nem tudjuk, de adhatna jobb tanácsot is nagy tehetségnek induló védencének.

A 2016 telén rekordot jelentő 2,2 millió euróért Debrecenből Palermóba költöző támadó azóta ült Szicíliában, Cipruson az Apoel Nicosia – itt játszott a legtöbbet, tíz meccs, egy gól, bajnoki cím a mérlege – és Angliában a Hull City kispadján is. Amióta eljött Debrecenből, nem sokkal töltött többet a pályán ezer percnél.

Pénteken éppen a Hull City jelentette be, hogy közös megegyezéssel elválnak útjaik, holott az angol másodosztályú klubbal élő szerződése volt Baloghnak.

Balogh két hónapja még azt posztolta közösségi oldalán, hogy: „A fociban vannak azok a pillanatok, amikor azt hiszed, hogy minden rosszul alakul, és hogy a balszerencse üldöz téged. Abban a pillanatban továbbra is pozitívan kell gondolkodnod, küzdened kell a csapattársaiddal és mindenféle áldozatot hoznod a cél elérése érdekében. Mert addig nincs vége, amíg valójában nincs vége.”

Nos, ezek szerint Angliában valójában eljött a vég. Olasz sajtóértesülések szerint azért, mert a 24 éves labdarúgó elégedetlen volt helyzetével. Bár sérülés is hátráltatta, ettől még többet remélt a három pályára lépésnél és a lejátszott 57 percnél. Állítólag két klub már hetek óta figyeli, mi lesz a Hull és a játékos között zajló tárgyalások végeredménye, mert azonnal lecsapnának a kétszeres magyar válogatott labdarúgóra.

Alighanem ezeket az információkat a menedzsere gerjeszti, merthogy ezzel a türelmetlenséggel, a játékosa össze-vissza ugráltatásával egyetlen ember jár jól, kizárólag Gerasimos Zapatinas.

(Kiemelt kép: hullcitytigers.com)

Olvasói sztorik