Magyar foci

Hat év után nyer magyar edző trófeát

Szombaton a Magyar Kupa elődöntőinek első mérkőzését, vasárnap pedig a visszavágóit rendezték, melynek során négy döntetlen született. A Mezőkövesd és a Fehérvár párharcát az előbbi nyerte több idegenben lőtt góllal, míg az MTK-Honvéd párharcot tizenegyesekkel nyerték a kispestiek.

210 perc sem volt elég egy gólhoz, büntetőkkel dőlt el a Magyar Kupa elődöntője
A meccs egész jó volt, a hosszabbítással már vallatni lehetett volna.

Érdekesség a két elődöntőben, hogy mindkét alkalommal magyar edző jutott tovább, a Mezőkövesdet Kuttor Attila eltiltása miatt Tóth Mihály vezeti a fináléban, míg a Honvédnál Pisont István meccsel majd.

Ez azt jelenti, hogy mindenképpen magyar edző nyeri majd a trófeát, erre pedig 2013-ban volt utoljára példa: a Kondás Elemér vezette Debrecen 2-1-re verte a Győri ETO-t.

Azóta három-három szerb és német edző nyerte meg a kupát,

  • 2014-ben tizenegyesekkel nyert az Újpest Nebojsa Vignjeviccsel,
  • 2015-ben Thomas Doll Fradija,
  • 2016-ban 1-0-ra nyerte a Ferencváros az Újpest elleni kupadöntő-derbit,
  • 2017-ben pedig a Vasast győzte le Doll csapata tizenegyesekkel,
  • 2018-ban újra tizenegyesek döntöttek, amelyben az Újpest legyőzte a Puskás Akadémiát,
  • 2019-ben pedig Marko Nikolics húzta be a trófeát a Fehérvárral.

Emellett a bajnokságban is Kondás nyert utoljára serleget magyar szakemberként. Joan Carrillo (Vidi), Thomas Doll (német), Marco Rossi (olasz), Marko Nikolics (szerb), majd Szerhij Rebrov (ukrán) vezette bajnoki címre aktuális csapatát, vagyis 2014 óta nem nyert aranyat magyar edző.

Kiemelt kép: Czeglédi Zsolt/MTI

Olvasói sztorik