Magyar foci

210 perc sem volt elég egy gólhoz, büntetőkkel dőlt el a Magyar Kupa elődöntője

Nem hozott szabályos gólt a Budapest Honvéd-MTK párharc két mérkőzése, ezért tizenegyesekkel dőlt el, hogy a Budapest Honvéd jut a fináléba.

Azért kell kiemelni, hogy szabályos találat nem esett, mert Davide Lanzafame ugyan fejelt egy gólt kedd este, ám ezt Solymosi Péter játékvezető les miatt nem adta meg. A visszajátszások alapján azonban minimum véleményes az eset, inkább tűnik egy vonalnak a védővel.

Később is meggyűlt a baja a bíróval a Honvédnak, Mayron George kiugrott volna a félidő hajrájában, de egy védő hátulról eltalálta a lábát. A játékvezető ezúttal is a kispestiek ellen ítélt. Térfélcsere után az MTK volt aktívabb, Tomás Tujvel kapusnak több bravúrt is be kellett mutatnia és az sem segített, hogy Lanzafamét, valamint George-ot is sérülés miatt kellett lehozni.

A hosszabbításban már érezhetően mindkét csapat kifulladt, Gazdag Dániel előtt adódott egy óriási ziccer, de amikor a kapussal állt szemben, nem tudta elgurítani a labdát. A csapatok lomhán, kedvetlenül lepörgették az órát, majd jöhetett a lényeg: a büntetők!

Rögtön Kanta József lövését kivédte Tujvel, míg Ivan Lovric berúgta a magáét. Ezután két pár sem hibázott, Eke Uzoma viszont a bal kapufát találta telibe, így aztán 4-4 lövést követően egyenlő volt az állás. Cseke Benjámin és Tonci Kukoc is magabiztosan a kapuba lőtt, így aztán maradt a hirtelen halál, amelyben Gera Dániel az égbe lőtte a labdáját, Hidi Patrik viszont a kapu bal oldalába lőtte a maga tizenegyesét.

Az MTK úgy eseett ki a Magyar Kupából, hogy kilenc kupamérkőzése alatt egyszer sem kapott gólt.

Mivel a Mezőkövesd korábban már kiejtette a Vidit, kialakult a döntő párosítása. A fináléra június harmadikán kerül sor a Puskás Arénában.

Magyar Kupa-elődöntők, visszavágók

Budapest Honvéd – MTK 0-0
Továbbjutott a Honvéd 0-0-s összesítés után tizenegyesekkel.

Fehérvár – Mezőkövesd 2-2 (0-1)
Gólszerző: Hodzic (63.), Stopira (86.) ill. Zivzivadze (8.), Pekár (54.)
Továbbjutott a Mezőkövesd 3-3-s összesítés után több idegenben szerzett góllal.

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik