Magyar foci

Böde Dániel: El kellene dönteni, mi a fontosabb, az egészség vagy a bajnokság

Böde Dániel, a Paksi FC csapatkapitánya szokásához híven szókimondó nyilatkozatot adott. A Nemzeti Sporton megjelenő rövid interjúban a 33 éves csatár kitért arra, hogy

  • a koronavírus miatt szülei és gyermeke miatt aggódik,
  • visszaállítaná a 16 csapatos bajnoki rendszert,
  • ha megfertőződik a vírussal, de tünetmentes lesz, biztosan pályára lép majd, amennyiben lesz bajnoki.

A beszélgetés végére azonban komolyabban is belelovallta magát a válogatott csatár a témába és betekintést nyújt a karantén ideje alatti edzések körülményeibe.

Futballozhatunk, de nem úgy, ahogy szoktunk, ahogy szeretünk. Ebben mi a jó? Amikor az edzéseken futunk, akkor is ügyelnünk kell a másfél méteres távolság betartására. Mindenkinek van egy saját labdája és egy kulacsa, azt is otthonról hozza. Én nem érhetek bele más labdájába, ha véletlenül elrúgom az enyémet, mehetek is érte. Olyan ez, mintha valaki azzal állna elém, hogy ehetek rántott húst, csak nem süthetem ki.

– dohogott Böde, aki azt is kiemelte, még az orvosokkal sem egyeztethetnek, így marad a sérülésveszély.

Az esetleges folytatásról is megvan a csatár véleménye, pontosabban arról, hogy van-e értelme folytatni.

„Meccsek zárt kapuk mögött, ugye? Az minden focista álma! És ha előtte valamelyik csapatnál megfertőződik egy, uram bocsá’, több alapember, majd eltitkolják, nehogy hátrányba kerüljenek?! Na, és amikor a másik izzadtságcseppét törlöd le magadról, nem vetődik majd fel benned, hogy lehet, most kapod el, most viszed haza a vírust? Lassan el kellene dönteni, mi a fontosabb, az egészség vagy a bajnokság. A foci játék, az élet nem az. Mondom ezt úgy, hogy nálam jobban kevesen szeretik a futballt – de ez nem futball.”

Kiemelt kép: paksifc.hu

Olvasói sztorik