Péntek tíz óra, Deák Pince. A 13. kerületi Tisza és Hegedűs Gyula utca sarkán álló műintézmény kultikus hely. Sportkocsma, de nem a szó ma ismert jelentése szerint. Itt nincsenek méretes bokszok bőrfotelekkel, és a kínálatról sem tucatnyi sörcsap gondoskodik. A falon nem villódznak a LED-televíziók, a közönség nem felfele néz és végképp nem sportközvetítést bámulva beszélget egymással.
Az alig negyven négyzetméteres italozó visszarepít a múltba. A szó valamennyi értelmében. Belépve kisebb, de az idő múlásával egyre gyarapodó társaság fogad. A bejárattól jobbra, a múlt század hetvenes éveit idéző söntésben négy boroshordó gondoskodik a kis-, a nagyfröccs-, vagy éppen a házmester alapanyagáról, előttük negyvenes hölgy méri ki épp a „bélést”, azaz a felest a sör mellé egy, a jobb sarokban ücsörgő törzsvendégnek.
Deák Ferenc, közismert nevén Bamba kocsmájában vagyunk. Az 1945-46-os bajnokságban 66 találatával a mai napig abszolút gólrekordot tartó támadó az Újpesti Dózsát erősítette 1950-54 között. És bár 1998-ban elhunyt, kis italozójáról és az apa emlékéről a bejárattól balra ülő fia, ifjabb Deák Ferenc gondoskodik.
A falakat lambéria borítja, no és az egyetlen, ami meghatározza a törzsközönség érdeklődési körét, több tucatnyi sportereklye. Akcióképek, társasági fotók az ’50-es, ’60-as, ’70-es, ’80-as, ’90-es évek futballsztárjairól, a korabeli újságcikkek Bamba és a magyar futball hőskorát elevenítik fel. Itt-ott néhány aláírt mez, válogatott melegítő színesíti az ivót. A hátsó falon külön fejezet jut a dózsásoknak, mellettük jobbra a fradisták kapnak egy méretes csíkot, de a SZAC-os emlékek – ebben a klubban indult Deák pályafutása – mellett található itt hokimez, de fotó John McEnroe-ról is.
A kocsma közepén klasszikus, kerek könyöklős asztalon hat meglett férfi támaszkodik. Noskó Ernővel, Juhász Péterrel, Dunai Antallal, az Újpesti Dózsa hetvenes évek Aranycsapatának labdarúgóival Deutsch Vili, a nagyjából velük egykorú, értük, de még a maiakért is önmagából kivetkőzni képes ős Újpest-szurkoló, Ambrus Imre, azaz Pipi, a szertáros, és Kovács Zoltán, a FociRetró közösség motorja beszélget.
Tekintetük szomorú, messziről látszik rajtuk, szívüket a bánat szorítja. A bejárattól balra, alig két méterre tőlük egy asztal áll, rajta egy fehér póló „Isten veled, Titi” felirattal. A mez mögött közvetlen egy tányér kenyérrel, házikolbásszal, szalonnával, hagymával vár, továbbá az elmaradhatatlan kisfröccs – de két pohárba, külön öntve a szóda és a bor –, mint péntekenként általában.
„Mindenki itt van, csak a legfontosabb, Titi nincs itt” – sóhajt Vili és ezzel mindent el is mondott a február 23-án, 80 éves korában elhunyt Göröcs Jánosról. Az 1957-1972 között az Újpesti Dózsában 339 mérkőzésen 109 gólt és ki tudja hányszor ennyi gólpasszt jegyző Titi volt a motor. Az öltözőben és az életben is a nagybetűs kapitány.
A megemlékezés helyszíneként azért választottam a Deák Pincét, és azért hívtam ide a korábbi újpestieket, de a fradistákat is, mert Titinek ez volt a kedvenc helye. 3-4 hetente, többnyire pénteken találkozott itt a régi csapattársaival, de ha köztes időkben születésnapot ünnepelt valaki, akkor is itt gyűltek össze
– mesélte Kovács, a jó barát. Göröcs az utóbbi években vele ült a Megyeri úti stadion lelátóján minden újpesti hazai bajnokin. Utoljára február elsején a Fehérvár ellenin, az utolsón is ott szurkoltak.
„A találkozót hiába beszéltük meg tízre, Titi mindig késve, 10.15-kor érkezett a pincébe. Megállt az ajtóban, felmérte, ki van jelen az újpesti csapattársak közül, majd megfontoltan lelépdelt a nyolc lépcsőfokon. Félúton rendre megállt és benyomott valami zrikát a pult mögött évtizedekig álló csapos havernak. Például ilyet: »Seffer, néztél már ki jobban is!« A jelenlévők röhögtek persze, de Seffer is értette a poént. Göröcs eztán körbejárt, mindenkinek köszönt, majd leült a törzsasztalhoz. Érkezésével az egész kocsmában megváltozott a hangulat. Általában délig maradt, mert utána időre ment az imádott unokájáért” – emlékezett tovább Kovács.
Az egyre gyarapodó társaság kis csoportokban anekdotázik. Göröcs 1985-88 között edzőként is vezette az Újpestet. Korábbi tanítványai közül Herédi Attila, miközben aláírta a kézről kézre járó, Hetyédi László által jegyzett Az újpesti Aranycsapat című könyvet, megjegyezte:
Öt perc alatt három embert karcolt meg. Imádtam a csípős humorát
Mintha csak erre várt volna Katona György, alias Gatya, és odabökte korábbi csapattársának: „Véss oda három x-et, mást úgysem tudsz.”
E szóváltás hűen tükrözte, péntekenként milyen lehetett a hangulat a Deák Pincében; sztorizós, csipkelődős, hangosan röhögős. Hiába fáj már mindegyiküknek itt-ott valahol, az idősödő, vagy még csak középkorú korábbi labdarúgók amint meglátják egymást, hirtelen megfiatalodnak, mintha megállt volna az idő, visszarepülnek a Megyeri úti stadion öltözőjébe.
Titi korábbi csapattársai nevében Dunai Antal kért szót.
Hogy milyen volt Titi, csak az tudja, aki mellette játszott. Mindig vidám, segítőkész barátot veszítettem. Engem is ő tett naggyá a gólpasszaival. Ha ő kimehetett volna külföldre, bármelyik nagycsapatban játszhatott volna. Ha kijut Manchesterbe, lehet David Beckham neve előtt jegyzik meg az övét az Old Trafford szurkolói.
A Deák Pincében zajló órányi, kötetlen megemlékezés azt bizonyította, a futballpályán született barátság az élet végéig, de szemmel láthatóan még utána is kitart. A 62 válogatott mérkőzésén 19 gólt szerző legendás labdarúgó barátainak mondatai, gesztusai, azt üzenték: „Titi, örökké velünk maradsz”.
Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu
