Magyar foci

Könnyű volt Újpestre járni és érte rajongani – Göröcs Jánosra emlékezünk

80 éves korában elhunyt az Újpest és a magyar válogatott korábbi kiváló labdarúgója, az olimpiai bronzérmes, világbajnoki ötödik és KEK-gólkirály Göröcs János. Hegyi Iván írásával emlékezünk a legendára.

Van egy nőgyógyász barátom, aki – amint megkapta orvosi diplomáját – az NSZK-ba „disszidált” a hetvenes évek elején. De előtte még minden Újpest-meccsre kiment, és sikongatott, ha Göröcs Jánoshoz került a labda. Néhány évvel ezelőtt azt kérte tőlem, hozzam össze „Titivel”. Megtörtént. Akkor elmesélte ifjú kori bálványának, hogy valamennyi megmozdulását mámoros sikollyal kísérte. „Te voltál az? – kérdezte Göröcs. Mindig azt hittem, egy nő visít.”

Könnyű volt Újpestre járni és érte rajongani. Ha a Megyeri úton a harmadik percben már nem vezettek a lilák, a publikum zúgolódni kezdett. Nem kis közönségről van szó: 1968-ban átlagosan 15 467 drukker kereste fel a negyedik kerületi „szentélyt”. Abban az évadban a Szegedet 11:0-ra, a Diósgyőrt 9:0-ra győzte le az Újpest, amellyel szemben a Videoton előbb 6:2-es (fehérvári), majd 6:1-es veresége viszonylag tisztes eredmények számított.

A gólüzem irányítóját Göröcsnek hívták.

Átadásai pontosabban érkeztek a TGV-nél, technikája finomabb volt a svájci óraszerkezeteknél. Fazekas Lászlónak, Bene Ferencnek, Dunai Antalnak, Zámbó Sándornak hátra sem kellett néznie, már előtte esett le a precíziós labda. Ám Göröcs egy másik generáció tagjaival futballozott először. Várhidi Pál, Szusza Ferenc, Aspirány Gusztáv játszott abban az Újpestben, amelyben 1957-ben, tizennyolc évesen bemutatkozott. A Népstadionban 65 ezer néző tolongott az Újpest–Salgótarján, FTC–Komló kettős meccsen; ez is, az is 3:1-gyel zárult, és a zöld-fehér szurkolók duplán ünnepeltek, mert a lilákat legyőzte a Salgótarján! Az SBTC második gólját Vasas szerezte; erről eszembe jut, hogy néhány órán múlt Göröcs újpesti szerződése. Konkoly Béla, a Megyeri úti intéző délelőtt ment érte a Vasas Izzóhoz, Tőke János, a Vasas intézője meg délután. Az élet azonban valamelyest visszaadta a kölcsönt, mert Göröcs határozott véleménye volt: ha Machos Ferenc a Honvédtól Újpestre szegődik – ahogyan azt eredetileg tervezték –, akkor 1961-ben és 1962-ben nem a Vasas, hanem a Dózsa az első. Amúgy 1960-ban az Újpest nyerte az aranyérmet, Göröcs akkor lett először bajnok. Édes pillanat volt: a diadal az FTC elleni 1:0-lal vált véglegessé. (Népstadion, 75 000 néző, ha akadt volna kétség a telt ház felől.)

A karmester – akit mindenki Titinek nevezett, csak jó barátja, Sándor Csikar hívott Jancsinak –, akkorra már sztenderd válogatott volt, miután 1958 szeptemberében debütált a címeres mezben. A magyar együttest 1959-ben úgy emlegették, mint az Aranycsapat méltó utódát, a France Football első ízben közzé tett év végi európai ranglistáját honfitársaink vezették. A lajstrom élén 1964-ben is – holtversenyben az Európa-bajnok spanyol csapattal – a magyar együttes állt, s Göröcs abból is kivette a részét, jóllehet az Eb négyes döntőjén nem szerepelhetett, mert egy héttel a százhúsz perces spanyol–magyar elődöntő (2:1) előtt a Csepel–Újpest bajnokin a vállán megsérült, és kénytelen volt Madrid, Barcelona helyett a kórházban múlatni az időt.

Az 1962-es világbajnokságon játszott, de az argentinok elleni gól nélküli találkozón szintén sérülést szenvedett, e miatt ki kellett hagynia a csehszlovákokkal vívott negyeddöntőt. Soha nem tudjuk meg, mi történt volna, ha pályára léphet a 0:1-es meccsen, mint ahogyan az is örök rejtély marad, mi van, ha a Bernabeu stadionban futballozhat a spanyolok ellen. Lehet mondani, nem volt túlságosan szerencsés, mert úgy játszotta utolsó válogatott mérkőzését – 1970-ben –, hogy súlyos térdsérüléssel vitték le a Népstadion pázsitjáról, ezért aztán az újpesti vezetők úgy gondolták: jobb, ha lemondanak róla… (E miatt került Tatabányára. Majd évtizedekkel később kiment egy Újpest-meccsre jegy nélkül. „Göröcs János vagyok” – mondta a kapuőrnek. „Na és?” – felelt az őrző-védő.) Lemaradt a hatvanhatos világbajnokságról, mert Baróti Lajos szövetségi kapitány kihagyta az utazó keretből – Göröcs, Varga Zoltán, Tichy Lajos egyetlen percet sem játszott azon a vb-n, a magyar csapat így is felülmúlta a globális tornán 1954 óta veretlen brazilokat –, az 1970-es Mundialtól meg Marseille, a csehszlovákok elleni 1:4-es pótselejtező fosztotta meg.

A magyar labdarúgó-válogatott Hollandiába indul: Solymosi Ernő (ballonkabáttal), Sárosi László, Dalnoki Jenő, Göröcs János, Sándor Károly. Fotó: Bauer Sándor / Fortepan

Utóbb pechnek tartotta azt is, hogy nem maradt kinn Milánóban, miután egy 1966-ban tartott barátságos meccsen az Újpest 3:2-re legyőzte a BEK-védő Internazionalét. Egy vagyont kereshetett volna, így meg idős korában is azt emlegette: „Abból élek máig, amit Ázsiában összeszedtem.” (Hét évig Kuvaitban, egy esztendőn át Iránban volt tréner.) Játékosként itthon be kellett érnie havi 2400 forint fizetéssel, 800 forint kalória-, valamint 400 forint pontpénzzel. Különösebben azért nem nélkülözött, Simca Monaco típusú kocsija újonnan 110 ezer forintot ért, bár úgy is kapcsolatba került az autókkal, hogy ha kikapott az Újpest, másnap be kellett mennie fiktív sportállásos munkahelyére, a BM Teleki téri garázsába. A ruháit varratta, és kivételezett helyzetére jellemző, hogy amikor – Sándor Csikarral közös – szabója csődbe ment, majd felgyújtotta üzletét, hogy a biztosítási összeg kihúzza a bajból, a klubja révén a Belügyminisztériummal szoros kapcsolatban álló Göröcs elintézte: ne nagyon vizsgálják a körülményeket…

Az Újpestben 339, a Tatabányában 23 bajnoki mérkőzést játszó, a válogatottban 62-szer szereplő, ötszörös bajnok dirigens nagy meccseinek felidézéséhez lexikonra lenne szükség. Néhány epizód a káprázatos kínálatból:

  • 1960-ban a vállukra vették a szurkolók, miután mesterhármast ért el az MTK ellen (5:4);
  • ugyanabban az évben két góllal járult Svájc „reteszes” válogatottjának 8:0-ás legyőzéséhez;
  • a KEK elődöntőse és gólkirálya volt 1962-ben, miután négy gólt szerzett az Újpest–Floriana 10:2-n, amelyet az MTK–Strasbourg 10:2 követett a Népstadionban („felültem a második meccsre a lelátóra, és azt hittem, fenn hagyták a mi eredményünket” – mondta);
  • 1968-ban 7,44-es, 1969-ben 7,41-es átlag osztályzattal zárta az NB I-es évadot;
  • hatvankilencben, a Vásárvárosok Kupája-döntő Megyeri úti visszavágóján annyi newcastle-i védőt fektetett el, ahány megpróbálta leszerelni, mielőtt McFaul hálójába lőtt;
  • s érdekes, hogy első, valamint utolsó válogatott-gólját egyaránt a Szovjetunió legjobbjai ellen szerezte. (1959-ben Moszkvában, illetve 1968-ban a Népstadionban, ahol az eredményjelző tanúsága szerint valóban a két János, Farkas és Göröcs volt a Jani. A visszavágón Sós Károly szakvezető – nem tudni, miért – kihagyta őt, és a Pesten 2-0-ra vesztes szovjet válogatott 3-0-lal fordított.)

Derűs természetére, kedves egyéniségére jellemző: nem csupán a Megyeri úti pálya vagy a Népstadion szertartásosságát ápolta a legmesszebbmenőkig, hanem – társaival közösen – kultikus hellyé formálta a Pozsonyi úti Ipoly presszót, amelynek falán emléktáblát kellene állítani. A számvetés szomorú: a

 hajdanán egybe forrt és egybe mondott Sándorgöröcsalberttichyfenyvesi válogatott csatárötös tagjai közül már csak Fenyvesi Máté él.

A most elhunyt, kivételes képességű egykori labdarúgót – a korábbi hárommal együtt – a világfutball Művész Színháza saját halottjának tekinti.

Kiemelt kép: Czimbal Gyula / MTI

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.