Élő Magyar foci

Kiábrándító vereség Walesben, sok kell még az Eb-szerepléshez

A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra kikapott Cardiffban, és mivel Szlovákia legyőzte Azerbajdzsánt, így csak a selejtezőcsoport negyedik helyén zárt. A Nemzetek Ligája playoffján keresztül van még esélyünk kijutni a 2020-as, részben magyar rendezésű tornára.

Egyszerű volt a matek: ha nyerünk, akkor kijutottunk volna közvetlenül az Európa-bajnokságra, döntetlen esetén még egy azeri bravúrra is szükségünk lett volna. Ezek közül azonban egyik sem teljesült.

Ami a magyar csapatot illeti, Kádár Tamás és Willi Orbán sérülés, Korhut Mihály és Kleinheisler László eltiltás miatt hiányzott. Így kezdett az a Nagy Zsolt, aki Uruguay ellen debütált pár napja. Marco Rossi a Gulácsi – Lovrencsics, Baráth, Lang, Nagy Zs. – Pátkai, Nagy Á. – Dzsudzsák , Szoboszlai, Sallai – Szalai Á. kezdőt küldte a pályára, Dzsudzsák Balázs 108. válogatott mérkőzésével utolérte az örönkrangsor élén Király Gábort.

Ahogy azt sejteni lehetett, a walesi válogatott már az első percektől kezdve irányítani próbálta a mérkőzést, a játékosai sokkal gyorsabban reagáltak le mindent, így sokszor csak nyomoztuk a labdát. Amikor már úgy tűnt, hogy túléljük a kritikus első negyedórát, akkor lecsaptak a hazaiak: Bale egy visszacsel után tökéletesen ívelt Ramsey fejére, aki közelről a kapuba bólintott.

A 29. percben kis híján megduplázta előnyét a házigazda. Szoboszlai esett el a walesi tizenhatoson belül, a román játékvezető nem fújt, a hazai kontra végén pedig ismét Bale adott be jól, de Moore fejese elkerülte a magyar kaput. Nem sokkal később majdnem kiegyenlítettünk: a lesről kilépő Szalai fejelte vissza a labdát (a selejtezőben nincs videóbíró, az asszisztens pedig nem jelzett), először Szoboszlai lövését védte Hennessey, majd Sallai duplázását is hárítani tudta.

Bár a játék minden elemében jobb volt az első félidőben Wales, jól jelzi, hogy az egygólos különbség milyen veszélyes, hogy egy villanás majdnem elég volt az egyenlítéshez. Épp emiatt volt érdekes, mit hoz a második félidő, de hidegzuhannyal indult a számunkra: Ramsey egy szabadrúgás után szinte azonnal megduplázta az előnyt.

Ez a gól megtörte a magyar válogatottat, Wales közben teljes fordulatszámon pörgött, Bale-nek volt egy veszélyes szabadrúgása, Jamesnek egy jó távoli lövése, Ramsey próbálkozását pedig Gulácsi védte. Mi egy vélt kezezés miatt reklamáltunk a 77. percben, azonban ezt vissza sem játszották a közvetítésben, szóval nem tudtuk meg, hogy jogos volt a felháborodás.

De ez mindegy is volt, igazából kiábrándítóan simán veszítettük el ezt a mérkőzést. Még akkor is igaz ez, ha több kulcsjátékosunk hiányzott és egy erősebb csapat ellen játszottunk.

Közben a szlovákok a papírforma szerint megverték Azerbajdzsánt, így végül a selejtezőcsoport negyedik helyén zártunk csak. A magyarok az 1986-os világbajnokság óta nem jutottak ki egyenes ágon világtornára.

Nem szeretek veszíteni, hogy őszinte legyek. Ha kikapok, akkor is máshogy szeretnék kikapni. Nem egyszerű pillanat ez. Harcoltak a játékosok, ezt nekik is elmondtam, megtettek mindent. De ez nem volt elég. Fel kell fognia mindenkinek Magyarországon, hogy képességbeli hiányosságok vannak, ezt ki kell jelenteni. Én is felelős vagyok, túl sokszor kaptunk ki. Ha kell, már ma este elmegyek, ugyanakkor szeretném megoldani a problémát

– értékelt Rossi.

Marco Rossi: Ha kell, akkor már most elmegyek
De ha lehet, inkább megoldaná a problémákat.

Az Eb-re való kijutási esélyeink még élnek, ehhez majd két meccset kellene megnyeri a Nemzetek Ligája playoffjában. A helyzet azonban nem egyszerű, pénteken leszünk majd okosabbak, ami biztos, hogy bárki is lesz az ellenfél, az első mérkőzést idegenben játsszuk majd.

Eb-selejtező, E csoport

Cardiff, Játékvezető: Ovidiu Hațegan (román)

Wales – Magyarország 2-0 (1-0)

 

Wales: Hennessey – C. Roberts, Lockyer, Mepham, B. Davies – Morrell (Ampadu, 50.), Allen – Bale (Wilson, 88.), Ramsey, D. James – K. Moore. Szövetségi kapitány: Ryan Giggs

Magyarország: Gulácsi – Lovrencsics, Baráth, Lang, Nagy Zs. – Pátkai, Nagy Á. (Kovács I., 60.) – Dzsudzsák (Varga, 72.), Szoboszlai, Sallai (Holender, 83.) – Szalai Á. Szövetségi kapitány: Marco Rossi

 

Gólszerző: Ramsey (15., 47.)

Sárga lap: Lockyer (72.), James (88.) illetve Pátkai (67.), Kovács (71.)

Piros lap:

 

A csoport végeredménye:
1. – Eb-résztvevő Horvátország   8  5 2 1  17- 7  17 pont
2. – Eb-résztvevő Wales          8  4 2 2  10- 6  14
3. Szlovákia                     8  4 1 3  13-11  13
4. MAGYARORSZÁG                  8  4 – 4   8-11  12
5. Azerbajdzsán                  8  – 1 7   5-18   1

 

A 2020-as Eb biztos résztvevői: Anglia, Ausztria, Belgium, Csehország, Dánia, Finnország, Franciaország, Hollandia, Horvátország, Lengyelország, Németország, Olaszország, Oroszország, Portugália, Spanyolország, Svájc, Svédország, Törökország, Ukrajna, Wales

 

A 2020-as Eb biztos pótselejtezős csapatai a Nemzetek Ligája alapján:
A: Izland
B: Bosznia-Hercegovina, Szlovákia, Írország, Észak-Írország
C: Skócia, Norvégia, Szerbia
D: Georgia, Észak-Macedónia, Koszovó, Fehéroroszország

feltöltéssel (a divízió a pénteki sorsoláson dől el): Bulgária, Izrael, MAGYARORSZÁG, Románia (A vagy C divízió)

Kiemelt kép: Chloe Knott – Danehouse/Getty Images)

Megy a meccs!

Pirosban játszanak a hazaiak, fehérben a magyarok. Miénk az első lövés, Dzsudzsák próbálkozott, valahol a lelátó felső soraiban landolt a labda. Ennél azért reméljük, jobb lesz.

Elég rendesen zengett a walesi himnusz

A Himnusz után következett Wales nemzeti dala, és hát a zenét le is húzták a helyiek, elég hangosan zengett magától is a cardiffi stadion. Euforikus – ez a legjobb kifejezés.

Volt már, hogy nyertünk Cardiffban

A magyar labdarúgó-válogatott 12. alkalommal találkozik Wales csapatával, amellyel szemben negatív a mérlege.

  • A magyarok négyszer,
  • a walesiek ötször nyertek,
  • kétszer pedig döntetlen született.

Az eddigi 11 találkozó közül hét tétmérkőzés volt, két világbajnoki csoportmeccs – mindkettő az 1958-as tornán, ahol döntetlen miatt ismételtek – és öt Eb-selejtező. Ezeken két-két magyar siker és döntetlen mellett három szigetországi diadal született.

Cardiffban az eddigi négy összecsapáson két hazai és egy vendégsiker volt, egyszer pedig döntetlennel zárult a meccs. Az egyetlen magyar győzelem 1985-ben született a walesi fővárosban.

Mi Wales gyengéje és erőssége?

Állandó szakírónk, Kele János Mészáros Ábellel közösen Gólra Játsszák! címmel a patreon.com-on vezet hírlevelet, a legújabb számban pedig egy walesi újságírót, Scott Saltert kérdezték a meccs kapcsán a brit válogatottról. Ekkor kerültek szóba az erősségek és a gyengeségek, Salter pedig így látja a walesi válogatottat:

Erősség – Wales képes kifejezetten izgalmas, felvillanyozó játékra. Van néhány pazar játékosunk a támadóharmadban: Bale, Ramsey, Wilson, James (Brooks is, de ő jelenleg sérült). Nekik megvannak a képességeik ahhoz, hogy kontrából lecsapjanak, és egyébként is nagyon magas minőséget képviselnek a pályán.

 

Gyenge pont – naivitás. A pályán és a kispadon egyéránt. Giggs menedzseri pályafutása elején jár, következésképp követett el, és a jövőben is fog még elkövetni hibákat. Ez néhány játékosra ugyanígy igaz. Rodon, Lockyer, Ampadu, Morrell, Matondo, Roberts, Wilson, James és mások is kifejezetten fiatalok még, akiknek nincs kellő tapasztalata nagy, sorsdöntő meccseken. Ez sokszor a pályán is megmutatkozik.

Fotó: Harry Trump/Getty Images

Rossi: Tudjuk, hogy nagy a felelősség

Nagy a felelősség a vállunkon, hiszen tudjuk, milyen rég sikerült utoljára egyenes ágon kijutni egy Európa-bajnokságra

– mondta a kapitány. És hogy milyen rég sikerült?

34 éve legutóbb.

A válogatott az 1986-os mexikói világbajnokság után – melyre 1985-ben biztosította a részvételt – hét Eb-ről és nyolc vb-ről maradt le, majd a három évvel ezelőtti, 16-ról 24 csapatosra emelt franciaországi Európa-bajnokságra kijutott, de pótselejtezőn, kettős győzelemmel búcsúztattuk Norvégiát.

Rossi nem trükközött

A kapitány keze meg volt kötve, így azt már napok óta tudtuk, hogy a sérülések és eltiltás miatt tizedelt védelem bal oldalán Nagy Zsolt kezd majd, mint ahogyan Lang Ádám helye is biztosnak tűnt. Kicsit talán Dzsudzsák Balázs kezdetése meglepetés, neki mostanában inkább csak jó félidői voltak, így akár a második játékrészben beszállva is hasznos lehetett volna, de az tény, hogy még mindig benne van meg az a meccsenkénti egy-két váratlan megoldás, amire most nagy szükség lesz.

  • Wales: Hennessey – C. Roberts, Lockyer, Mepham, B. Davies – Morrell, Allen – Bale, Ramsey, D. James – K. Moore
  • Magyarország: Gulácsi – Lovrencsics, Baráth, Lang, Nagy Z. – Pátkai, Nagy Á. – Dzsudzsák, Szoboszlai, Sallai – Szalai Á.

Dzsudzsák, a társrekorder

Dzsudzsák Balázs ott van a kezdőcsapatban, ez pedig a 108. válogatott mérkőzése lesz, amivel beéri az örökrangsor élén Király Gábort.

Fotó: Marjai János / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik