Magyar foci

Egervári: A gyógyulás még messze van, de küzdök, nem adom fel

Az egész magyar futballtársadalom aggódott a korábbi szövetségi kapitányért, Egervári Sándorért, amikor tavaly kiderült, hogy az edző sztrókot kapott.

Egervári Sándor kiverekedte magát az agyvérzés utáni apátiából
Rá van kényszerülve a szerettei és barátai segítségére, de folyamatosan fejlődik a korábbi kapitány.

A szélütés következtében Egervári bal oldala lebénult, de izomfejlesztő terápia és gyógytorna révén sikerült fejlődést elérnie.

A gyógyulásom sajnos még nagyon hosszú folyamat lesz, de küzdök, nem adom fel. Mindent elkövetek annak érdekében, hogy javuljon az állapotom

nyilatkozta Egervári a Blikknek.

Az MTK-val két, a Dunaferrel egy bajnoki címet szerző edző ott lesz a november 15-i, Uruguay elleni felkészülési mérkőzésen, amely több lesz egy sima barátságos találkozónál, hiszen ekkor avatják az újjáépített Puskás-stadiont.

Játékosként nyolcvanezer ember előtt futballozhattam a kettős rangadókon, többek között a világ akkori legjobbja, Albert Flórián ellen vívtam párharcokat. Szövetségi kapitányként is sok mindenre emlékszem vissza szívesen, irányításommal a svédeket és a törököket is meg tudtuk verni a stadionban. Annyi biztos, nagyon különleges és érzelmes pillanat lesz belépni az új létesítménybe

– tette hozzá Egervári, aki korábbi kollégájával, Mezey Györggyel látogat ki az Uruguay elleni meccsre.

A kétszeres világbajnok elleni fellépés után négy nappal jön az év legfontosabb meccse, a Wales elleni Eb-selejtező, ahol a továbbjutás a tét, ezzel kapcsolatban Egervári azt mondta, jó kezekben van a válogatott, és szurkol Marco Rossinak, hogy sikerrel járjon.

Kiemelt kép: Fotó: MTI / Vajda János

Olvasói sztorik