Magyar foci

Egervári Sándor kiverekedte magát az agyvérzés utáni apátiából

A korábbi szövetségi kapitány, Egervári Sándor tavaly nyáron szenvedett agyvérzést, azóta pomázi otthonában lábadozik. A négyszeres magyar bajnok edzőt a Nemzeti Sport látogatta meg, és a lapnak Egervári azt nyilatkozta, élete meccsét vívja.

“Küzdelmes időszakon vagyok túl, fizikailag és érzelmileg is. Folyamatosan haladok előre, kis lépésekkel. A hitem megvan arra, hogy visszataláljak a régi életemhez. Tisztában vagyok azzal, hogy ugyanolyan sohasem lesz már. Nem vezetek többé autót például, rá leszek kényszerülve mások segítségére. De azért ki tudom verekedni magam abból az apátiából, amellyel az első hónapokban küzdöttem” – magyarázta a 68 éves edző.

Az agyvérzés a bal oldalát teljesen lebénította, de az izomfejlesztő terápia és a gyógytorna révén a bal lába nagyobb izmait már sikerült újra életre kelteni.

Szeretnék újra két lábbal közlekedni. Először azt kellett elérni, hogy az ágyból ki tudjak ülni a kerekes székbe. A következő, hogy sétabottal megtanuljak két lábbal haladni. Ma már tíz métert bot és egyéb segítség nélkül is meg tudok tenni. Minden héten fejlődök valamennyit. Az otthoni légkör csodálatosan épít. Háromszor körbejárom botra támaszkodva a házamat, kiülök a napra a barátaimmal beszélgetni – ezek jelentenek örömöt.”

Az U20-as csapattal 2009-ben vb-bronzot nyerő Egervári azt mondja, szerettei, korábbi játékosai nagyon sokat segítenek, erőt adnak neki.

“Jó megélnem, hogy akikkel együtt dolgoztam a futballban, óriási odafigyeléssel, érdeklődéssel fordulnak felém. Úgy érzem, tudtam nekik adni valamit, sikerült jó közösségeket építenem, ezekre az értékekre lehet alapozni. Hiszen megtapasztaltam, csak az az ember kap, aki adott is. Sokat köszönhetek a sportnak, a futballnak, amely kitartást nevelt belém, megtanított becsülni a munkát, az áldozatot, ami a mostani életemben különösen fontos”.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik