Magyar foci

Gróf Dávid otthagyja a Honvédot

A menedzsere szerint két héten belül eldőlhet, hol folytatja.

Még néhány hónap, és véget ér egy fejezet Gróf Dávid karrierjében: immár biztosra vehető, hogy búcsút int a Budapest Honvédnak. A magyar válogatottnál is számításba vett 29 esztendős kapus és menedzsere jó ideje tárgyalásban állt a kispesti vezérkarral, ám nem sikerült egyezségre jutni.

A Rangadót Illés Zoltán, a HSI Soccer ügyvezetője tájékoztatta.

Korrekt döntés született a klub és a játékos közt, fontos hangsúlyozni, hogy Dávid nagyon sokat köszönhet a Honvédnak – kezdte a menedzser. – Ami a jövőt illeti, a korábban említett ciprusi, amerikai és török lehetőség ma is aktuális, Dávid szeretne ismét külföldön védeni. Ugyanakkor hazai csapatok is hívják. Elképzelhető, hogy gyors döntés születik, már csak azért is, hogy Dávid tiszta fejjel tudjon a Honvédra összpontosítani az évad hátralévő időszakában.

Gróf 2016-ban Csákvárról igazolt a Honvédba, korábban skót, angol és német együttesek alkalmazásában állt.

Nyitókép: Szirtesi László/Getty Images

Olvasói sztorik