Magyar foci

Rohamosan fogynak a jegyek a Puskás Aréna nyitómeccsére

Már 25 ezer belépő talált gazdára.

Óriási az érdeklődés az új Puskás Aréna avatómérkőzésére, a Magyarország–Uruguay barátságos találkozóra, melyre a pénztárnyitást követő két óra alatt 10 ezer jegyet adtak el. A november 15-én 19 órakor kezdődő mérkőzésre pénteken 10 órakor indult a belépők értékesítése.

Hétfőig csak a Szurkolói Klub (SZK) tagjai vásárolhatnak jegyeket, ők viszont a jelek szerint nem vesztegetik az idejüket, délutánra – a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Facebook-bejegyzése alapján – már 25 ezer belépő talált gazdára.

Megírtuk: délelőtt komoly káosz volt az internetes felületen, a szurkolók pedig a Facebookon mentek neki a szövetségnek. Délutánra helyre állt a rend, mostanra gyorsan és egyszerűen működik a felület. Eleinte nem lehetett helyjegyet választani, a rendszer ajánlott fel csupán opciókat, ám ez a funkció is visszaállt.

Nekiestek a szurkolók az MLSZ-nek a neten
Ennek ellenére nagyjából két óra alatt több mint 10 ezer jegy gazdára talált az Uruguay elleni stadionavatóra.

A honlapon azt írták:

a Puskás Aréna nyitómérkőzésével kapcsolatos kiemelt érdeklődés első hulláma lezajlott. Mivel a közvetlenül egymás mellé szóló jegyek száma korlátozott, így az értékesítés módját átállítottuk manuális jegykijelölésre.

Jegyeket a megszokott internetes felületen vagy személyesen, a kiemelt jegypénztárakban lehet vásárolni. Egy szurkoló hat jegyet vehet, de az SZK-elővásárlási időszakban mind a hat belépő tulajdonosának klubtagnak kell lennie. A klubtagok tizenöt százalék kedvezményt kapnak.

A jegyértékesítés második szakasza hétfőn 10 órakor indul, a még meglévő belépők akkortól már mindenki számára elérhetők lesznek. A nyitómérkőzésre öt kategóriában vásárolhatók jegyek: a négy lelátói kategória (3000, 6000, 9000, 12000 forint) mellett VIP-jegyek (40000 forint) is forgalomba kerültek.

A meccset a mozgáskorlátozott szurkolók ingyenesen tekinthetik meg a számukra fenntartott helyekről, kísérőik pedig a 4. kategória (3000 forint) árán vásárolhatják meg jegyüket.

Kiemelt kép: MTI

Olvasói sztorik