A Bajnokok Ligája selejtezőjében a Fradi is belelépett párszor az ismerős csapdába, mert míg a bolgár Ludogorecet – ők az EL-csoportban is ellenfelek lesznek – például kifejezetten jó játékkal, kettős győzelemmel tudta búcsúztatni, addig a jelentősen gyengébb játékerőt képviselő máltai Valletta és a litván Suduva ellen helyenként igencsak látványosan szenvedett.
Ebből a szempontból kifejezetten jó hír, hogy a csapat erős, de nem megoldhatatlan feladatot jelentő csoportba került az Európa Liga főtábláján: a spanyol Espanyol otthonában vívott első meccs ráadásul azt is bebizonyította, hogy
„Az első tizenöt percben tökéletesen játszottunk” – sommázott a lefújás után Rebrov, aki azt sem győzte hangsúlyozni, milyen sokat követelt a csata a játékosaitól. „A Dinamo Zagreb elleni tapasztalatok miatt is tudtunk ilyen jól védekezni, ami persze igencsak fárasztó volt.”
De nézzük bővebben, mit és miért tett a meccsen a Ferencváros.
A kezdőcsapatok
A Fradi kezdőcsapatát látva egy percnyi kétségünk sem maradt arról, hogy Rebrov pontosan tudja, mit és miért tesz majd a csapata Barcelonában. Bár a meccset megelőző sajtótájékoztatón az ukrán edző javarészt arról beszélt, mennyire fontos, hogy játékosai semmiképp ne legyenek kishitűek,
Rebrov igazi középcsatár nélkül, viszont három középső középpályással állította ki csapatát, ami a vájt fülűeknek azonnal azt üzente, semmiképp nem akarja, hogy a pálya középső harmadában az ellenfél legyen az úr.
A selejtezők valószínűleg azt tanították meg az edzőnek, hogy a Fradi leggyengébb pontja a labda elleni játék – egyetlen mérkőzés akadt csak, amelyen az FTC hálója érintetlen maradt -, éppen ezért a komolyabb nemzetközi meccseken minden eszközzel meg kell akadályozni, hogy Blazic és Dvali túl nagy nyomás alá kerüljön. Ez utóbbi ráadásul nem csak labda nélkül, de labdával is igaz: a három középső középpályás arra is remek eszköz, hogy a labdakihozataloknál segítséget, plusz passzopciót nyújtson a nyomás alatt a hibázásra igencsak hajlamos két középső bekknek.
Az új edzőjével (David Gallego) első néhány bajnoki meccsén látványosan szenvedő – mindössze egyetlen győzelmet arató – Espanyol ehhez képest jóval kiforratlanabb csapat benyomását keltette. A papíron 4-4-2-es rendszerük labdakihozataloknál sok esetben 3-4-1-2-vé alakult át, és bár ilyenkor mindkét szárnyvédő (Javi Lopez, Didac Vilá) nagyon magasan helyezkedett, a spanyolok hátsó építkezése lassúnak és nehézkesnek tűnt.
A Fradi ráadásul mintha vadászta is volna azokat a lehetőségeket, amikor a két szélső védő magasan fent marad, hogy mögéjük beindulva alakítson ki lehetőségeket – erre a feladatra pedig a szélsebes Tokmac–Zubkov kettős, valamint a mélységben visszalépkedő Isael tökéletes választásnak bizonyult.
Mintaszerű kezdés a Ferencvárostól
A három ferencvárosi támadó együttműködésére remek példa a magyar csapat vezető góljai előtti néhány pillanat, íme:
A képre pillantva két dolog nyilvánvaló:
- az Espanyol nem támad le, nem helyez nyomást a labdára, ellenben kifejezetten magasan védekezik;
- a Ferencváros Haratin visszalépése miatt hátul emberfölényben van, így ki tudja játszani az Espanyol védekezésének első vonalát, Blazic megindulhat a labdával.
Innen indul a figura. Elöl a három támadó közül az egyik (Zubkov) visszafelé lép, ezzel manipulálva a spanyol balhátvéd mozgását – lényegében kimozgatja őt az Espanyol hátsó négyes láncából. A másik két játékos (Isael és Tokmac) eközben beindul mélységbe, kihasználva, hogy a hazaiak védelme mögött hatalmas az üres terület. Isael ezen felül jól láthatóan azt a zónát célozza az elfutásával, ahonnan Didac Vilá kimozgott, és mivel védője (Espinoza) „vak” oldaláról indul, pár másodperc alatt lépéselőnybe kerül vele szemben.
Ez már itt közvetlenül a gól előtt pillanat: remekül látszik, hogy a jó ütemű – Naldo lógott be, ezért nem lett les – indítással kilépő Isael villámgyorsan faképnél hagyja Espinozát, így Naldo kénytelen kiváltani rá, ami a tizenhatoson belül egy az egyben hagyja Tokmac-ot és Javi Lopezt. Mivel a norvég szélső lépéselőnyben van a spanyol hátvéddel szemben, utóbbi becsúszva próbál menteni a beadásnál – pechjére rosszul és a saját hálójába talál (0-1).
A meccs első tizenöt perce tényleg álomszerűen alakult, a Fradi irányította a meccset, helyzetei voltak, az Espanyol viszont egyáltalán nem volt képes diktálni a meccs tempóját, lassan, öregurasan fociztak. Isael passztérképe a bizonyítéka annak, hogy, amit Rebrov kitalált a meccsre, az majdnem tökéletesen ült:
A középpálya szétesett, onnantól imádkoztunk
Nagyjából fél óra után visszaesett a magyar bajnok játékának intenzitása, majd a félidő végére érezhető fölénybe is került az Espanyol. Főleg az volt látványos, hogy mennyire könnyen engedi őket a kapu elé Rebrov Fradija, amelynek középpályásai az idő előrehaladtával egyre kevesebb szerelésre értek oda, így folyamatosan fokozódott a nyomás a csapat védelmén.
Igazán látványos a 60. perc után lett a spanyolok fölénye, ezt követően a Ferencváros már tényleg csak elvétve jutott labdához az ellenfél térfelén. A védekező akciók – a labdaszerzések, felszabadítások, megnyert fejpárbajok, szerelési kísérletek – lényegében a saját tizenhatosuk előterére korlátozódtak:
A meccs első harmincöt percében a Fradi még viszonylag gyakran felért az ellenfél kapuja elé, lövései voltak, passzai az Espanyol tizenhatosán belül. Rebrov csapata kontrából kifejezetten veszélyes volt, pontosan úgy játszott, mint egy kiscsapat az esélyesebb, de látványosan tompa ellenfél otthonában:
A hatvanadik percet követően ehhez képest a fáradó FTC már nem tudott pontos átadást küldeni az ellenfél büntetőterületén belülre:
A középpályás védekezés súlytalanságára egyébként is jellemző, hogy a Sigér-Haratin-Ihnatenko hármas összesen mindössze három (!!!) szerelést kísérelt meg. A Fradi összesen 19-et, es ezek több mint fele a védők nevéhez fűződött:
- Botka 1/1,
- Heister 3/3,
- Blazic 0/0,
- Dvali 0/2,
- Lovrencsics 4/4.
A pályán való eloszlás is jól mutatja: a Fradi a középpálya összecsuklása után már nem tudta kellő védelemben részesíteni a hátsó sorát, ez pedig egyre nyomasztóbb Espanyol-fölényhez vezetett a meccsen:
Összegzés
A Ferencváros 30 percig remekül, az első félidőben összességében fegyelmezetten és a meccset kontrollálva játszott az Espanyol otthonában, ám egy óra elteltével kiderült: az NB I tempója nem képes felkészíteni a játékosokat a nemzetközi porondra. A fáradó középpálya és a nyomás alatt egyre többet hibázó védők ezt követően már inkább hősiesen, mint különösebben fegyelmezetten és pontosan játszva állták a sarat nagynevű ellenféllel szemben – dicséret tehát mindenképp illeti őket.
a második félidő 72%-os labdabirtoklása, és a 21 spanyol lövés semmiképp nem olyan mutató, amit az ember szívesen tesz az ablakba.
