Magyar foci

Egy nap alatt válaszolt az UEFA a Honvéd EL-fellebezésére

Maradt a korábbi ítélet, további ezer eurót kell még fizetnie a magyar klubnak.

A Budapest Honvéd FC a szerdai nap folyamán kapott lehetőséget, hogy ismertesse az Universitatea Craiova elleni, botrányba fulladt Európa Liga-selejtezővel kapcsolatos álláspontját – jelezte a kispestiek honlapja.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) nem sokkal több mint egy nap alatt meghozta a döntését, és ismét elutasította a klub óvását, egyúttal helyben hagyta a klubra nézve is elmarasztaló augusztus 5-i határozatát. A hivatalos értesítésben emellett szó esik róla, hogy a Honvéd köteles megtéríteni az eljárás 1000 eurós költségét is.

Mint arról a korábbi beszámolóban már szó esett, szinte biztos volt, hogy semmi nem fog történni, mivel az UEFA maga is elismerte, hogy mostanra értelmetlenné vált az eljárás, sőt mindezt korábban írásban is közölte a kispestiekkel. A Honvéd tulajdonosa, Mendelényi Dániel szerint a szövetség rendszere nem ad lehetőséget arra, hogy a csapatnak legyen igaza, de az erkölcsi győzelem és a magyar foci pozíciójának érdekében még volt értelme ennek a meghallgatásnak.

Kiemelt kép: honvedfc.hu

Olvasói sztorik