Magyar foci

Feczkó Tamás a DVTK új vezetőedzője

A fiatal szakember legutóbb az MTK Budapest csapatát irányította.

A DVTK hivatalos oldalán jelentette be, hogy a menesztett Fernando Fernández után Feczkó Tamás lett a csapat vezetőedzője. A fiatal sportszakember eddigi pályafutása során kétszer ünnepelt bajnoki címet az NB II.-ben, legutóbb az élvonalban irányította az MTK-t.

Rossi azt mondja, mindenki nagyon érzi a tüzet a válogatottban
Elutazott a csapat Podgoricába, ahol felkészülési meccs vár a mieinkre csütörtök este.

Engem a kihívások éltetnek, a DVTK viszont a legnagyobb kihívás, amivel eddig találkoztam. Számomra ez egy óriási előrelépés, hiszen a legnépszerűbb és a legnagyobb vidéki klubnak lehetek a vezetőedzője. Nagy megtiszteltetés, de még nagyobb felelősség. Most az a legfontosabb, hogy a közönséget vissza tudjuk csalogatni és minél több közös győzelmet éljünk át együtt. A legnagyobb egyéni célom, hogy újra megteljenek ennek a csodálatos stadionnak a lelátói. A csapatnak és nekem is be kell majd bizonyítanom, hogy a szurkolóknak érdemes lesz kilátogatni a mérkőzéseinkre, mert a labdarúgás elsősorban a szurkolókért van. Nélkülük nem ugyanolyan. Ez a tábor az országban párját ritkítja. Azt szeretném, ha ez a diósgyőri katlan olyan lenne, mint a régi, ahol mindig tombol a lelátó, a vendégjátékosok lába pedig megremeg, ha kifutnak a gyepre. Nekünk nem marad más, mint hogy feltúrjuk a pályát és kínkeservesen megnyerjük a mérkőzéseket, ha kell, akkor a 90. percben, de ehhez viszont elengedhetetlen, hogy a szurkolók végig mellettünk legyenek. Őszintének kell lenni, a keret ráncfelvarrásra szorul. Vannak hiányposztok, a tulajdonos úr viszont nagyon korrekt volt és biztosított arról, hogy ezeket a hiányposztokat be tudjuk tölteni. A következő hetekben mérkőzéseket kell nyernünk, de ehhez először a stabilitást kell megteremteni, elengedhetetlen, hogy le tudjuk hozni hátul nullára a meccseket. Ha ez megvan, akkor az már fél siker

– nyilatkozta a klubhonlapnak az új tréner.

Feczkó Tamás aktív labdarúgó pályafutását alacsonyabb osztályú magyar csapatoknál töltötte. Matematika-testnevelés szakon diplomázott, 2000-ben megszerezte az UEFA B-licenc képesítést, és még abban az évben középfokú edzői diplomát is szerzett. 2008-ban elvégezte az UEFA A-licenc tanfolyamot, majd Nagyecseden és Ebesen irányított NB III.-as csapatokat. Előbbivel bajnoki címet is ünnepelhetett.

2013-ban – Fogarasi Zoltánnal, a DVTK jelenlegi U19-es csapatának vezetőedzőjével együtt – a magyar amatőr-válogatottat vezette az olaszországi Velencében, az UEFA Régiók Kupája döntőjében, ahol amatőr Olaszország és Spanyolország mögött, Németországot legyőzve Európa-bajnoki bronzérmet szerzett a csapattal. A tornán csak olyan labdarúgók vehettek részt, akik pályafutásuk során soha nem játszottak az élvonalban és nem rendelkeztek profi szerződéssel sem.

2015-ben UEFA Pro-licences diplomát szerzett. Ezt követően Nyíregyházán másodedzőként, majd Balmazújvárosban vezetőedzőként tevékenykedett, utóbbi csapattal feljutott a legmagasabb osztályba. A hajdúsági gárdát azonban nem követte az élvonalba, helyette 2017 nyarán elfogadta az NB I.-től búcsúzó MTK felkérését, és a budapesti kék-fehérekkel is megismételte a korábbi bravúrt, és visszajuttatta őket az élvonalba. A tavalyi esztendőben irányítása mellett a fővárosi csapat az első 24 fordulóban kilenc győzelmet és négy döntetlent ért el. Az MTK a hetedik helyen állt a tabellán, amikor Feczkó Tamás 2019. március 10-én közös megegyezéssel távozott a csapat éléről.

Kiemelt kép: dvtk.eu

Olvasói sztorik