Magyar foci

Rossi azt mondja, mindenki nagyon érzi a tüzet a válogatottban

Elutazott a csapat Podgoricába, ahol felkészülési meccs vár a mieinkre csütörtök este.

Elutazott Podgoricába férfi A-válogatottunk. A szövetségi kapitány elmondta, nagyon intenzív napokon vannak túl. Gazdag Dániel pedig bízik benne, hogy az eddig kevesebb lehetőséghez jutó játékosok is pályára léphetnek majd a Montenegró elleni felkészülési találkozón – foglalta össze az MLSZ honlapja.

Az én szemszögemből a montenegrói is egy nagyon fontos mérkőzés, a nemzeti csapat számára nincs olyan, hogy barátságos találkozó

– fogalmazott Marco Rossi szövetségi kapitány a csapat indulása előtt. Válogatottunk a Podgoricai Városi Stadionban csütörtökön, 20.45-kor lép pályára.

A reptéri doorstep sajtótájékoztatón elhangzott, a héten nagyon intenzív tréningeken vett részt a csapat, háromszor edzettek együtt. A kapitány hangsúlyozta, játékosai egytől-egyig nagyon jó formában van és rendkívül motiváltan várja a csütörtöki találkozót.

Mindenki nagyon érzi a tüzet. Most még nem gondolunk a hétfői találkozóra, csak Montenegróra koncentrálunk. A csütörtöki kezdőcsapat kialakult már nagyjából, de a szlovákok elleni még nem biztos. Valószínűleg a holnapi kezdőben is többen lesznek, akik hétfőn is pályára lépnek majd. A szezon elején járunk, a hétfői mérkőzés előtt sokan kilenc, de vannak akik tíz nappal léptek utoljára pályára, ezért szükségük lesz játékpercekre csütörtökön.

Marco Rossi elmondta, egymás után két különböző csapat vár ránk, nem összehasonlíthatóak ellenfeleink, hiszen különböző stílusban játszanak. Montenegró egyik erőssége, hogy villámgyors szélsőkkel rendelkezik.

A válogatott 23 éves középpályása, Gazdag Dániel szintén arról beszélt, hogy az elmúlt napok a montenegrói csapat elleni készülésről szóltak.

Természetesen a Szlovákia elleni találkozó a legfontosabb, de a holnapi mérkőzés jó lehetőség lesz a számunkra, talán azok a játékosok is pályára léphetnek, akik egyelőre kevesebb játékidőhöz jutottak

– fogalmazott a Honvéd játékosa.

Eb 2020, E-csoport

Az E-csoport állása:

1. MAGYARORSZÁG 4 3 0 1 6–4 +2 9
2. Szlovákia 3 2 0 1 7–2 +5 6
3. Horvátország 3 2 0 1 5–4 +1 6
4. Wales 3 1 0 2 2–3 -1 3
5. Azerbajdzsán 3 0 0 3 3–10 –7 0

Eddigi mérkőzések:
Horvátország–Azerbajdzsán 2-1 (1-1)
Szlovákia–Magyarország 2-0 (1-0)
Wales–Szlovákia 1-0 (1-0)
Magyarország–Horvátország 2-1 (1-1)
Horvátország–Wales 2-1 (1-0)
Azerbajdzsán–Magyarország 1-3 (0-1)
Azerbajdzsán–Szlovákia 1-5 (1-3)
Magyarország–Wales 1-0 (0-0)
További program:
Szeptember 6., péntek
20.45: Szlovákia–Horvátország
20.45: Wales–Azerbajdzsán
Szeptember 9., hétfő
18.00: Azerbajdzsán–Horvátország
20.45: Magyarország–Szlovákia
Október 10., csütörtök
20.45: Horvátország–Magyarország
20.45: Szlovákia–Wales
Október 13., vasárnap
18.00: Magyarország–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Horvátország
November 16., szombat
18.00: Azerbajdzsán–Wales
20.45: Horvátország–Szlovákia
November 19., kedd
20.45: Szlovákia–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Magyarország

Kiemelt kép: mlsz.hu

Olvasói sztorik