Magyar foci

Nagy Ádám sérülten is bekerült Marco Rossi keretébe

Hétfő délután kihirdette Marco Rossi szövetségi kapitány a Montenegró elleni felkészülési és a Szlovákia elleni Eb-selejtezőre készülő magyar válogatott keretét. A jelek szerint bízik abban, hogy a Bristol Cityben megsérülő Nagy Ádám felépülhet a szlovákok elleni tétmeccsre, ugyanis bekerült a 23 fős listába.

Újoncot is avathat a szövetségi kapitány, a ferencvárosi Sigér Dávid élete első meghívóját kapta meg, Ferenczi János pedig júniusban ugyan már volt kerettag, de még sosem lépett pályára a válogatottban. Szintén debütálásában reménykedhet Gazdag Dániel, a Honvéd középpályása már ötször volt kerettag.

 Nagy Ádámra sérülése ellenére számítunk és természetesen bízunk benne, hogy a Szlovákia elleni meccsre már bevethető lesz, hiszen ez lesz az idei legfontosabb mérkőzésünk. A korábban elért győzelmeink csak abban az esetben maradnak értékesek, ha Szlovákia ellen is megszerezzük a 3 pontot

– magyarázta Nagy Ádám meghívóját Rossit az mlsz.hu-nak.

A magyar csapat szeptember 5-én Podgoricában játszik felkészülési mérkőzést Montenegróval, majd négy nappal később fogadja a szlovák csapatot a Groupama Arénában.

A magyar válogatott kerete

Kapusok:

Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC)
Gulácsi Péter (RB Leipzig)
Kovácsik Ádám (Mol Vidi FC)

Védők:

Baráth Botond (Sporting Kansas KC)
Bese Barnabás (Le Havre)
Ferenczi János (DVSC)
Kádár Tamás (Dinamo Kijev)
Korhut Mihály (Árisz Szaloniki)
Lang Ádám (Omonia Nicosia)
Lovrencsics Gergő (Ferencvárosi TC)
Willi Orbán (RB Leipzig)

Középpályások:

Gazdag Dániel (Budapest Honvéd)
Holman Dávid (Slovan Bratislava)
Kleinheisler László (NK Osijek)
Kovács István (Mol Vidi FC)
Nagy Ádám (Bristol City FC)
Pátkai Máté (Mol Vidi FC)
Sigér Dávid (Ferencvárosi TC)
Szoboszlai Dominik (RB Salzburg)

Támadók:

Dzsudzsák Balázs (al-Ittihad)
Holender Filip (FC Lugano)
Nagy Dominik (Legia Varsó)
Németh Krisztián (Sporting Kansas)
Sallai Roland (SC Freiburg)
Szalai Ádám (TSG Hoffenheim)
Varga Roland (Ferencvárosi TC)

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik