A következő élő közvetítés része Fradi-bravúr Zágrábban: gólt lőtt és döntetlent játszott a magyar bajnok

Itt az újabb Fradi-csoda

Az első tíz percet kegyetlenül megnyomta a Dinamo Zagreb, egyszerűen megfojtotta a Ferencváros játékosait a letámadás, akik pedig szerették volna passzokkal felhozni a labdát, de egyszerűen nem sikerült. A hazai csapat viszont lelkesen támadt is, aminek már a hetedik percben meglett az eredménye. Orsic cselezett középre, majd sarokkal Dani Olmóhoz passzolt, aki kiosztott egy kötényt Sigér Dávidnak, majd a kivetődő Dibusz Dénes fölött a hosszúba lőtt.

Ezután visszavett a tempóból a hazai csapat, de érezhetően csak annyira vette le a lábát a gázpedálról, hogy még azért irányítsa a játékot. Nagyjából fél óra után végre a Fradi is tudott néhány támadást vezetni, de Tokmac cselezgetésein kívül csak néhány elakadó lövésig jutottak a zöld-fehérek és aránylag eseménytelenül telt le az első félidő, a végén kellett még egyet védenie Dibusznak.

Térfélcsere után nem változott a játék képe, többet volt a labda a Ferencvárosnál, de elég erőtlen támadásokig jutott csak a magyar bajnok. Egészen az 59. percig. Egy pocsék szöglet után nem rendeződött a Dinamo védelme, így Zubkovot ki lehetett ugratni. Az ukrán visszagurított, Tokmac pedig kapásból lőtt, amit ugyan kivédett Livakovic, de Sigér a kipattanót a gólvonalon túlra fejelte, hiába húzta ki a labdát Peric, a játékvezető gólt ítélt.

Kettőt cserélt a Dinamo, de meglepő módon így is inkább a Fradinál volt a labda és egy Heister-hiba utáni fölső lécnél tovább nem is igen jutott. A vendégek azért fáradtak, lassacskán egyre többet támadtak a horvátok, de nem sikerült komoly gólhelyzetig jutniuk, ráadásul az FTC játéktördelése sem ízlett a hazaiaknak, így sikerült kihúzni a meccset 1-1-es végeredménnyel, ami parádés eredmény a Fradinak.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik