Magyar foci

Az UEFA eljárást indított a Honvéd ellen

Nem megfelelő magatartás és szurkolói rigmusok miatt vizsgálódnak.

Az UEFA eljárást indított a Budapest Honvéd ellen a Craiova elleni, romániai EL-selejtezőn történtek ügyében – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján a kispesti klub.

Kétes üzletek és az okos játékospolitika tette naggyá a magyar csapatok kivégzőjét
A Dinamo Zagreb már hatszor szerepelt a BL főtábláján, és az idén nyáron Angliába és a Serie A-ba adott el játékost. A Fradinak óriási különbséget kellene a pályán eltüntetnie.

Az M4 Sport beszámolójából kiderül, a sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a nemzetközi szervezet arról tájékoztatta a Honvédot, hogy a hatvanezer eurós és három zárt kapus meccses büntetéséből a harmadikat két évre felfüggeszti, a magyar csapat ellen pedig a “nem megfelelő magatartás, illetve szurkolói rigmusok” miatt eljárást indít.

Mint ismert, az UEFA hivatalosan is úgy döntött, hogy nem fogadja el a Honvéd óvását a román Craiova elleni EL-selejtező 119. percében történt óriási balhé miatt, ám a kispesti klub tulajdonosa, Mendelényi Dániel kijelentette, hogy nem hagyják annyiban az ügyet, és személyes meghallgatást kérnek a szövetségtől.

Kiemelt kép: honvedfc.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik