Magyar foci

Egyszer az életében mindenki menjen el Dunaszerdahelyre meccset nézni

De még jobb, ha többször. Helyszíni élménybeszámoló megszelídített lengyel kemény magról, árvalányhajas giccsről, Nélküledről és arról, milyen, ha egy futballcsapat tényleg a közösségé.
Korábban a témában:

Nem voltál még DAC-meccsen? Oda egyszer pedig el kell menni, mindenképp

– hajtogatták ismerősök, kollégák és barátok már évek óta, szinte akármikor került szóba, hogy időnként sporttal, közelebbről futballal is foglalkozom.

Most, hogy végre kihúztam a bakancslistáról az élményt, annyival egészíteném ki a tanácsukat: nem csak egyszer.

Giccses nacionalizmus helyett

Legyünk őszinték: Dunaszerdahely, és főképp a csallóközi magyarság egyik szimbólumának számító futballcsapata, a DAC itthonról nem ritkán óriási közhelynek tűnik. A sportsajtó negédes pátoszba burkolt sorai, az anyaország bőkezű támogatása és az Ismerős Arcok nevet viselő nemzeti rockegyüttes „Nélküled” című műdalának klubhimnusszá emelése a DAC-ot sokak szemében valódi nemzeti kincs helyett inkább egy szűk, ám annál hangosabb szubkultúra kirakatba állított próbabájaként festi le a – magyarországi – nyilvánosságban.

Szerencsére a valóságban erről szó sincs, és ezt a legjobban talán éppen a helyszínen lehet megtapasztalni.

Dunaszerdahely ugyan nem a Csallóköz legnépesebb városa, ám kulturális értelemben igen fontos központ – ide járnak ugyanis az emberek futballmeccset nézni. A 22 ezres lélekszámú városban elsőre túlzásnak hathat egy 12.000 ember befogadására alkalmas stadion felépítése, de a MOL Aréna (amely mai állapotában 2019-ben készült el, és összesen 22 millió euróba került; az építkezést részben a MOL finanszírozta) nem pusztán a helyieket szolgálja ki: itt a DAC valóban a térség közös ügye, egyfajta településeken átívelő kapocs, Komáromtól Galántán át egészen Gútáig.

A szerző felvétele

A stadion maga ennek megfelelően egyáltalán nem hivalkodó, ellenben kifejezetten csinos. És praktikus. A 20.30-as meccskezdés előtt már egy órával látni a mezbe öltözött járókelőket, amint a pálya felé tartanak – a DAC sárga-kék szerelése és sáljai szépen lassan megtöltik az Aréna előtti teret, amely családi házak és emeletes panelek gyűrűjében bújik meg, szinte titkon, mégis tekintélyt parancsolóan. Az ember szinte azonnal otthon érzi magát, és bár elsőre nem nyilvánvaló miért, idővel világossá válik: annyira ritkán látni emberi léptékű, hétköznapi, mégis modern és szép dolgokat a mai futballban, hogy DAC-pálya lényegében pillanatok alatt bolondítja magába az embert.

Pozsonyt szétverték, a Csallóközbe barátkozni jöttek a lengyel ultrák

A mostani persze különleges este volt, lévén csütörtökön a Dunaszerdahely az európai kupaporondon szerepelt, az ilyesmi pedig nem különösebben gyakori a klub történetében. Az ellenfél MKS Cracovia ugyan nem számít a leghíresebb lengyel csapatok közé – 1952 óta még csak a dobogón sem végzett hazája bajnokságában –, ám szurkolói kemény magja (a Craxa) annál hírhedtebb. És van abban valami borzongatóan feszültségteli, amikor az ember úgy száll vonatra Komárom felé, hogy közben a lapokban azt olvassa: a krakkói drukkerek előző este a Levszki Szófia Rózsahegyre átutazóban lévő ultráival közösen lényegégen újrafazonírozták Pozsony belvárosát. A reurbanizációs workshopnak végül 107 előállított személy árán vetett véget a rendőrség.

Semmi ok az aggodalomra, a DAC-ról tudják, hogy magyar csapat

– nyugtat meg alig két perccel érkezésem után Gazdag József, a pozsonyi Pátria Rádió műsorvezetője, egyébként remek író és persze futballszakíró, a vendéglátóm. Mint meséli, a Cracovia ritkán békés szándékú kemény magja már a sorsolás után nem sokkal jelezte a dunaszerdahelyi drukkereknek:

tisztában van vele, hogy a klub magyar, és ilyen módon szívesen látják őket Krakkóban a visszavágón – atrocitás kizárva.

A szerző felvétele

Szinte hihetetlen, de a krakkói tábor a meccsen is visszafogott, szinte szelíd. Mi több, elegáns: a kezdés előtt percekig zúg a Ria-ria, Hungária rigmus a vendégszektorból, mire a DAC-drukkerek Polska, Polska kiáltással felelnek. A barátság szent és sérthetetlen, polák wegier dwa bratanki. Mint azt mindenki tudja, ugyebár.

Szeretik a focit, ennyi az egész

Sokáig a meccsnek is hasonló a lüktetése (tempós, de mintha hiányozna az igazi szenvedély és kraft), ami abból a szempontból nem baj, hogy az embernek van ideje nagyobb összefüggéseken morfondírozni. Teszem azt, példaul azon, hogy akkor most hányadán is álljon a Nélküleddel.

Ami egy dallamos, szinte fülbemászó, mégis, végtelenül giccses műdal. Ez önmagában persze nem baj, futballpályákon az ilyesmi kifejezetten jól tud működni: húz a tömeg, visz a dallam, a közönség és a játékosok hátán pedig végigfut a libabőr. A Nélküled mindezt pontosan tudja, kellően melankolikus, mégis, 10 ezer torokból visszhangozva egészen ütős. Oké, nem egy You’ll Never Walk Alone, de tekintve, hogy mennyi mindent jelent a csallóközi magyarságnak – Dunaszerdahelyen még a lakosok 70%-a magyar, de Komáromban már csak 55 ugyanez a szám, az ember hajlamos megbocsátani neki azt, hogy szövegében néhol távol van a művészi igényességtől.

Pont, mint a két csapat: becsületes, hadd ne mondjam iskolás futball, szemmel láthatóan begyakorolt mozgások és figurák, de csak nagyon kevés kreativitás. Nincs viszont alibi és mellédumálás, senki nem bújik el, nem is bújhat, a két edző (a dunaszerdahelyi Péter Hyballa, Klopp egykori tanítványa, és Michal Probierz a lengyeleknél) ugyanis egyaránt valódi megszállott – akit sétálni vagy hibázni látnak, arra amúgy biztató-nevelő, példamutató célzattal – nulla másodpercen belül ripakodnak rá.

A szerző felvétele

A futball voltaképp egyszerű játék, nem kell benne sok a boldogsághoz, és ilyen a szurkolói lét is. Szinte meseszerű például, ahogyan Dunaszerdahelyen kedvelni és szeretni tudják ezt a brigádot, tele fiatal, 20-21 éves játékosokkal. Nyugat-Európában gyakran érez ilyet az ember, itthon kevésbé, de nem lehet másképp mondani: szeretik azokat, akik a csapat mezében játszanak, mindegy, hogy panamai, magyar, szlovák, cseh vagy éppen ír az illető. Aki a DAC-ba jön, az kicsit ugyanis azonnal csallóközi lesz, és ezért cserébe a közönség csak annyit vár, hogy ne hagyja cserben a csapatot. Nem eredményt, nem makulátlan játékot, nem minden meccsen győzelmet – “csak” tisztes és becsületes helytállást. Csak?

A Cracovia szerzi meg a vezetést (a debütáló Kruzliak vét öngólt), de a DAC szinte azonnal egyenlít, a stadion pedig – 9800-an jöttek ki a meccsre – szinte felrobban. A második félidő egyértelműen a miénk, feljavul Vida Máté, üde színfoltként száll be a panamai Blackman, de gól már nem születik. Összességében igazságos a döntetlen, a szurkolók és a játékosok sem érzik másképp.

A hátunk mögött a DAC egykori sikeredzője, Karol Pecze értékel, a pályán a Lech Poznanhoz igazoló Lubomir Satka búcsúzkodik a közönségtől – alighanem ilyen egy tökéletes nyári este: jó közönség, példamutató közösség, tisztességes futball.

Azért majd gyere ki a Slovan ellen is, az azért kevésbé barátságos

– búcsúzik éjfél tájban a kocsiban Jóska, mintegy jelezve: ez csak a beavatás volt, a lényeg majd ez után következik.

Augusztus utolsó hétvégéjén senki ne keressen: elfoglalt leszek. Dunaszerdahelyen lesz dolgom.

Kiemelt kép: Kele János

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.