Nemzetközi foci sport

Nem tudja hazai pályán fogadni a Lokit a Torino az EL-ben

Továbbjutás esetén nem Torinóban lesz az idegenbeli meccs.

Abban az esetben, ha a Debreceni VSC kivívja a továbbjutást az FK Kukesi ellen, akkor a következő fordulóban a Torinóval találkozik. Az első mérkőzés július 25-én Olaszországban lenne, ám kiderült, nem Torinóban, mivel abban az időben foglalt lesz a stadion, ugyanis váratlanul jött az EL-indulás, így programot szerveztek a létesítményben, és ezt visszamondani nem lehet – jelezte a debreceniek honlapja.

Az olasz klub megpróbálta felcserélni a pályaválasztói jogot, ám ebbe az UEFA nem egyezett bele. A mérkőzést így nagy valószínűséggel Alessandriában, a Torinótól körülbelül 90 km-re található kis városban, a Giuseppe Moccagatta Stadionban – amely a Juventus tartalékcsapatának, illetve a Serie C-s Alessandriának az otthona – rendezik, amely hivatalosan 8000 férőhelyes, ám csak 4000 szurkoló tekintheti meg az összecsapást, ebből 200 helyet a vendégszurkolók kapnak.

A Torino egyébként jelenleg edzőtáborban van, és az egész csapat tegnap este a tévében megtekintette a DVSC–Kukesi találkozót.

Kiemelt kép: Wikipédia

Európa Liga-selejtező, 1. forduló, 1. mérkőzés:

Budapest Honvéd (magyar)–Zalgiris Vilnius (litván) 3-1 (1-0)
FK Zeta (montenegrói)–Mol Fehérvár FC (magyar) 1-5 (1-3)
Debrecen (magyar)–Kukësi (albán) 3-0

További eredmények:
Pjunik Jerevan (örmény)–Shkupi (északmacedón) 3-3
Ordabaszi (kazah)–Torpedo Kutaiszi (grúz) 1-0
FK Ventspils (lett)–KF Teuta (albán) 3-0
Alaskert (örmény)–FK Makedonija (északmacedón) 0-2
AEK Larnaca (ciprusi)–Petrocub (moldovai) 1-0
KF Laci (albán)–Hapoel Beer-Seva (izraeli) 1-1
JK Narva (észt)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 0-2
FC Flora (észt)–Radnicski Nis (szerb) 2-0
Sabail (azeri)–Universitatea Craiova (román) 2-3
Kuopio (finn)–FK Vityebszk (fehérorosz) 2-0
Balzan (máltai)–Domzale (szlovén) 3-4
Riteriai (litván)–Klaksvik (feröeri) 1-1
Ruzomberok (szlovák)–Levszki Szófia (bolgár) 0-2
Akademija Pandev (északmacedón)–Zrinjski Mostar (bosnyák) 0-3
Brann Bergen (norvég)–Shamrock Rovers (ír) 2-2
Bröndby IF (dán)–FC Inter Turku (finn) 4-1
Crusaders (északír)–B36 Tórshavn (feröeri) 2-0
Dinamo Tbiliszi (grúz)–UE Engordany (andorrai) 6-0
FK Liepaja (lett)–Dinamo Minszk (fehérorosz) 1-1
Zalgiris Kaunas (litván)–Apollon Limassol (ciprusi) 0-2
Maccabi Haifa (izraeli)–NS Mura (szlovén) 2-0
Malmö FF (svéd)–Ballymena (északír) 7-0
Molde FK (norvég)–KR Reykjavík (izlandi) 7-1
Radnik Bijeljina (bosnyák)–Spartak Trnava (szlovák) 2-0
Speranta Nisporeni (moldovai)–Neftci Baku (azeri) 0-3
Szoligorszk (fehérorosz)–Hibernians (máltai) 1-0
Fola (luxemburgi)–Csihura Szacshere (grúz) 1-2
Connah’s Quay Nomads (walesi)–Kilmarnock FC (skót) 1-2
Olimpija Ljubljana (szlovén)–RFS (lett) 2-3
Csukaricski (szerb)–Bananc (örmény) 3-0
DAC (szlovákiai)–Cracovia (lengyel) 1-1
Europa FC (gibraltári)–Legia Warszawa (lengyel) 0-0
FCSB (román)–Milsami Orhei (moldovai) 2-0
Aberdeen (skót)–Rovaniemi (finn)2-1
Cliftonville (északír)–Haugesund (norvég) 0-1
Cork City (ír)–Progres Niederkorn (luxemburgi) 0-2
Saint Patrick’s (ír)–Norrköping (svéd) 0-2
Siroki Brijeg (bosnyák)–Kajrat Almati (kazah) 1-2

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.