Élő Magyar foci

Első nemzetközi tétmeccsét megnyerte Rebrov a Fradi élén

Mivel tavaly szezon közben vette át a Ferencváros irányítását Szerhij Rebrov, ezért a 2019-es Bajnokok Ligája-selejtezőn mutatkozhatott be nemzetközi porondon a zöld-fehérek élén. A bajnokcsapat kezdőjében kapott helyet négy nyári szerzeménye is, a Fradi edzője alaposan megkeverte kártyáit.

Dibusz a kapuban, Priskin a csatár, így kezd a Fradi a BL-ben
Davide Lanzafame kimaradt a kezdőcsapatból.

Túloldalon a Ludogorec egy igen bátor 4-3-3-as felállással jelezte, idén semmiképp sem akar gól nélkül maradni, mint 2018 nyarán a Vidi elleni selejtezőben tette.

Parádésan kezdett a Fradi, rögtön az első támadásából gólt szerzett, miután Lovrencsics Gergő beadását Nguen Tokmac némi szerencsével a kapu bal alsó sarkába pöckölte.

Fokozatosan vette át a mérkőzés irányítását a Ludogorec, de sem nagy helyzetet, sem kínzó nyomást nem tudott kialakítani. Ennek ellenére egyenlíteni tudtak a bolgárok, miután Danilo Ihnatenko eladta a labdát, amellyel megindult Dan Biton és bár lövését hárította Dibusz Dénes, a kipattanó pont Jakub Swierczokhoz került, aki az üres kapuba passzolt.

Ez egy kicsit megzavarta a magyar bajnokot, de szünetig kitartott a Fradi, a pihenés inkább a hazaiaknak jött jól. Olyannyira, hogy újult erővel vágott neki a második 45 percnek az FTC, magához vette a kezdeményezést és lendületes, de nem túl kecsegtető támadásokat vezetett.

Mire úgy tűnt, hogy a Ludogorec újfent átveszi az irányítást, egy labdaszerzés után Tomachoz került a labda, aki két ember szorításában is megtalálta középen Olegsandr Zubkovot, az ukrán támadó pedig higgadtan lőtt a kapu közelébe.

Rögtön cseréltek is a vendégek, felpezsdült a bolgár bajnok játéka. A Ferenváros viszont nem ijedt meg a letámadástól, de egyszer-egyszer megingott, ám ezt nem büntette meg a Ludogorec. Az óra viszont lepörgött, a Fradi pedig 2-1-re behúzta a hazai BL-meccset.

Bajnokok Ligája, selejtező, 1. forduló

Ferencváros – Ludogorec 2-1 (1-1)
Budapest, Groupama Aréna. Játékvezető: Eitan Shmuelevitz (izraeli).
Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics, Blazic, Dvali, Heister – Ihnatenko, Haratin (Sigér 77.) – Zubkov, Skvarka, Tokmac (Varga 83.) – Priskin (Lanzafame 66.).
Vezetőedző: Szerhij Rebrov.
Ludogorec: Iliev – Ikoko, Terziev, Moti, Nedialkov – Biton (Marcelinho 67.), Goralski (Badji 78.), Dyakov – Lukoki (Jorginho 83.), Swierczok, Tchibota.
Vezetőedző: Sztojcso Sztoev.
Gólszerző: Tokmac (6.), Zubkov (65.) ill. Swierczok (31.)
sárga lap: Moti (51.), Goralski (62.)
piros lap: –

Kiemelt fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Első nemzetközi tétmeccsét megnyerte Rebrov a Fradi élén

Parádésan kezdett a Fradi, rögtön az első támadásából gólt szerzett, miután Lovrencsics Gergő beadását Nguen Tokmac némi szerencsével a kapu bal alsó sarkába pöckölte.

Fokozatosan vette át a mérkőzés irányítását a Ludogorec, de sem nagy helyzetet, sem kínzó nyomást nem tudott kialakítani. Ennek ellenére egyenlíteni tudtak a bolgárok, miután Danilo Ihnatenko eladta a labdát, amellyel megindult Dan Biton és bár lövését hárította Dibusz Dénes, a kipattanó pont Jakub Swierczokhoz került, aki az üres kapuba passzolt.

Ez egy kicsit megzavarta a magyar bajnokot, de szünetig kitartott a Fradi, a pihenés inkább a hazaiaknak jött jól. Olyannyira, hogy újult erővel vágott neki a második 45 percnek az FTC, magához vette a kezdeményezést és lendületes, de nem túl kecsegtető támadásokat vezetett.

Mire úgy tűnt, hogy a Ludogorec újfent átveszi az irányítást, egy labdaszerzés után Tomachoz került a labda, aki két ember szorításában is megtalálta középen Olegsandr Zubkovot, az ukrán támadó pedig higgadtan lőtt a kapu közelébe.

Rögtön cseréltek is a vendégek, felpezsdült a bolgár bajnok játéka. A Ferenváros viszont nem ijedt meg a letámadástól, de egyszer-egyszer megingott, ám ezt nem büntette meg a Ludogorec. Az óra viszont lepörgött, a Fradi pedig 2-1-re behúzta a hazai BL-meccset.

Frissítenek a felek

Goralski megsérült, Badji állt be a helyére, hazai oldalon Rebrov is posztra cserélt: Haratin helyére állt be Sigér.

Nyomni kezdett a Ludogorec

Marcelinho jól szállt be a Ludogorecbe, de az egész bolgár csapat jobban pezseg. Főleg Swierczok megjátszható, az imént egy hosszúnak tűnő beadást csípett még el a kaputól pár méterre, de Dibusz lábbal védett.

Ezt már ember el nem veszi, megint vezet a Fradi!

Ihnatenko megszerezte a labdát, aztán Haratinon keresztül a bal szélen Tokmachoz került a labda, aki két ember szorításában is laposan középre tudott passzolni. Zubkov nem is vacakolt sokat, kapásból zúdította a labdát a kapu közepébe, így újra vezet a Ferencváros, 2-1.

Gólt lőtt a Fradi, de nem változott az állás

Goralski szabálytalansága miatt végezhetett el pontrúgást a Ferencváros, az ívelést az üresen kilépő Blazic középre fejelte, Priskin pedig öt méterről a kapuba bólintott. Csakhogy a magyar csatár egy gondolattal előrébb volt védőjénél, jogosan nem adták meg a találatot les miatt. Centiken múlott!

Elejét vette a balhénak a bíró

Tokmac és Lukoki szólalkozott össze, ezzel pedig a hevesebb vérmérsékletű játékosok rögtön megtalálták egymást, a melegítő Lanzafame is megosztotta észrevételét az ellenfelekkel. A játékvezető közbelépett hamar, így nem lett komolyabb gond belőle.

Folytatódott a meccs

Megint egy Lovrencsics-beadással indított a Fradi, de ezúttal a laposan középre lőtt labdából nem lett gólhelyzet.

Érdekesek a számok

Tulajdonképpen teljesen kiegyenlített számok alapján a meccs, meglepő módon a Fradinál volt többet a labda (52%), viszont kicsivel többet lőtt kapura a Ludogorec (6-4-re nyerte a mutatót). Kaput viszont mindkét csapat háromszor talált. Sportszerű a meccs, összesen 13 szabálytalanság volt, lapot elő sem vett a játékvezető.

Véget ért a félidő

Valószínűleg a Fradi örülhet jobban, hogy nem hosszabbított az izraeli játékvezető egy percet sem, mert a Ludogorec stabilabban játszott az egyenlítés óta. Negyvenöt perc után 1-1 az állás.

Ezt csúnyán elszúrta a Fradi légiósa, oda az előny

Danilo Ihnatenko eladta a labdát, amivel Biton begyalogolt a tizenhatoson belülre és még pont lőni tudott, mielőtt összezárt a hazai védelem. Dibusz Dénes nagyot vetődve hárítani tudott, ám pont Jakub Swierczok elé pattant ki a labda, a lengyel pedig üres kapura nem hibázott. 1-1 az állás.

Ebben azért több is lehetett volna

Priskin szorongatott helyzetben próbálta megtartani a labdát bal szélen és bár ez nem sikerült neki, a Ludogorec is elszórta a labdát. Egy gyors középre adott passz után Skvarka lőtt kapura, de éppen a kapus ölében landont, pedig elég tiszta lövő helyzet volt. Kár érte. Marad az 1-0.

Kezd erősödni a nyomás

Inkább a Ludogorecnél volt a labda eddig, de igazán nem volt fenyegető a bolgárok játéka, az elmúlt percekben azonban erősödött a nyomás. A beívelések, szögletek viszont rendre kijönnek a magyar tizenhatosról. A vendégeknek inkább a szélsőjátéka aktív egyébként, középen inkább tanácstalanság jellemző.

Eddig jó a meccs

Még nem telt el tíz perc, de vezet a Fradi, ezután Priskin is kapura lőtt, majd túloldalon Tchibota próbálkozott, úgyhogy van esemény bőven. Eddig azonban komoly helyzet nem alakult ki a gólon kívül.

Első helyzetéből vezetést szerzett a Fradi

Lovrencsics Gergő jobb szélről ívelt középre, az érkező Nguen Tokmac pedig megelőzte Jordan Ikokót, aki csukafejessel próbált tisztázni. A labda a bal kapufa mellett suhant a hálóba. Vezet a Fradi, 1-0.

A bolgároké az első lövés

Letámadással próbálkozik a Ludogorec, meg is tudta zavarni a Fradit a vendég csapat, de Swierczok ezután pocsék lövéssel próbálkozott.

Zubkov máris bemutatkozott az ellenfélnek

Egy labdaszerzés után hatalmas vágtába kezdett a jobb szélen, majd befelé cselezve szépen becsapott egy rárontó védőt is. Hamar megmutatta a Fradi drukkereinek, mire képes.

Nincs mérkőzés himnusz nélkül

Ugyan nem játszották le a stadionban sem a magyar, sem a bolgár himnuszt, a hazai közönség csak elfújta Magyarország himnuszát. Nem sokkal ezután el is kezdődött a mérkőzés!

Csatár poszton főtt Rebrov feje

A mérkőzés előtti interjúban elárulta a Fradi vezetőedzője, hogy voltak problémái a kezdőcsapat kijelölésekor: Szihnyevics és Isael Barbosa eltiltás miatt nem játszhat, míg Lanzafame kisebb sérüléssel bajlódik, de kispadra leült. Azért lehet így is variálni, Varga Roland és Rui Pedro is kispadon ül majd az olasz csatár mellett.

Belevaló bírót küldött az UEFA

Eitan Shmuelevitz játékvezető fújja majd a sípot a találkozón, akinek Izraelben egy másodosztályú mérkőzésen kisebb botrányba keveredett. A Hapoel Katamon Jerusalem–Hapoel Nazareth Illit rangadón három piros lapot is kiosztott, amiért a szurkolók megtámadták, amikor taxiba szállt. Ha mást nem is, egy dolgot biztosan megjegyezhetünk ebből: Shmuelevitz nem szívbajos, ha kiállításokról van szó.

Óvatos zöld sasok

A mérkőzést megelőzően mindkét edző nagyon visszafogottan nyilatkozott. Szerhij Rebrov arra hívta föl a figyelmet, hogy nem kell félni egy BL-selejtezőtől, míg Sztojcso Sztoev arról beszélt, hogy tulajdonképpen egy minimális vereség sem vet véget a BL-álmoknak. Ebből inkább a Fradi tűnt támadó felfogásúnak, a kezdőcsapatok azonban mást sugallnak.

Olvasói sztorik