Magyar foci

Lanzafame elmondta, mit érzett, amikor kitették a Fradi keretéből

„Meglátjuk, mit hoz a folytatás” – fogalmazott az olasz támadó.

Az utóbbi hetek egyik legizgalmasabb NB I-es sztoriját szolgáltatta a listavezető Ferencváros és Davide Lanzafame: a Rangadó írta meg elsőként, hogy az olasz csatárt fegyelmi okok miatt egy hétre kitették a keretből, nem edzhetett, kihagyta a Mezőkövesd elleni bajnokit, majd a Mol Vidi FC ellen csereként pályára lépett és két gólt szerzett. Az eset óta a Fradi nemsokat beszélt a részletekről, de Szerhij Rebrov vezetőedző például elmondta a véleményét:

Most pedig megszólalt az érintett is, aki a Nemzeti Sportnak nyilatkozott. Az szóba kerül az anyagban, hogy fegyelmi okok miatt kizárták, de arról nem kérdezték, hogy mi is volt ez az ok. Információink szerint a légiós összeveszett az egyik játékostársával, valamint a kevesebb játéklehetőségét tiszteletlenül kérte számon Rebrovon.

– A feleségem és a három lányom mindig mellettem állt, a nehéz időkben is, márpedig a Vidi elleni meccset megelőző másfél hétben életem egyik legnehezebb időszakát éltem át. Nagyon szenvedtem, amikor kikerültem az első csapat keretéből, de a szeretteim végig támogattak, ezért megígértem nekik, hogy ha visszatérek és gólt szerzek, elsőként nekik köszönöm meg.

Az is elmondta, mit kért tőle Rebrov a pályára lépése előtt („Az instrukció szinte mindig ugyanaz: mutassam meg, mire vagyok képes.”), valamint szóba került a lefújás utáni öltözői beszélgetésük („Gratulált a győzelemhez és a teljesítményemhez, de ugyanezt tette a többi játékossal is.”).

Aztán folytatta a támadó.

– A többi játékoshoz hasonlóan én sem szívesen ülök a kispadon. Játszani szeretek, az első perctől kezdve segíteni a csapatomat. Mindenesetre dolgozom tovább, és meglátjuk, mit hoz a folytatás.

– Ahogy mondtam, nagyon nehéz időszak volt. Egyedül készültem, de a testem karbantartásánál fontosabb volt, hogy fejben feldolgozzam a történteket. Mentálisan össze kellett szednem magam, mert csak így volt esélyem arra, hogy visszatérhessek. A Vidi elleni meccs azt mutatta, hogy sikerült – tette hozzá.

Címlapkép: fradi.hu

Olvasói sztorik