Magyar foci sport

Davide Lanzafamét kirakták a Fradiból

A Rangadó értesülései szerint az olasz csatár nem edzhet Rebrov csapatában.

Honlapunk forrásai szerint ismét áll a bál a Ferencvárosnál, és ezúttal is egy csatárral gyűlt meg Szerhij Rebrov baja. Tavaly decemberben Böde Dániel nem készülhetett a társaival egy darabig, úgy tudjuk, ezúttal Davide Lanzafame került hasonló helyzetbe.

Böde „bűne” annak idején az volt, hogy túlságosan vehemensen fejezte ki az érzelmeit a lecserélése után, így az együttest irányító edző ideiglenesen száműzte a keretből a Mezőkövesd elleni összecsapást követően.

Ha igaz, Lanzafaménak is a játékpercekkel van gondja. A 32 esztendős futballista kiszorult a kezdőcsapatból az utóbbi hetekben, a legutóbbi, Paks elleni bajnokin végig a kispadon ült. Az olasz támadó Kisvárdán szűk fél órát kapott, mostanában elég ritkán tölt a pályán kilencven percet, noha 12 találatával a Fradi legjobbja, és az egész mezőnyben csak Holender Filip szerzett több gólt nála (13).

Úgy tudjuk, Davide Lanzafame Szerhij Rebrovval is bajszot akasztott az utóbbi időben – pletykálnak a Lovrencsics Gergővel való konfliktusáról, csetepatéjáról is –, mire az edző kitette a keretből. Hogy a döntés átmeneti vagy tartós, egyelőre nem sejthető, mint ahogy az sem, az ukrán szakvezető számít-e a támadóra a szombati, mezőkövesdi összecsapáson.

Az ügyben természetesen megkerestük az FTC-t, amint választ kapunk a kérdéseinkre, frissítjük a cikket.

Nyitókép: Laszlo Szirtesi/Getty Images

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.