Magyar foci

Politikai okok állhatnak a Honvéd eladása mögött

Dénes Ferenc sportközgazdász szerint az Újpest értékesítése lesz az utolsó állomás.

Megírtuk: George F. Hemingway tulajdonos eladta a Budapest Honvéd labdarúgócsapatát a Metalcom csoporthoz tartozó Reditus Equity Zrt.-nek. Az új tulajdonos hétfő reggeli közleménye szerint a Reditus a Honvéd Futball Club Kft. 100 százalékos üzletrészét megvásárolta. A vételárat a felek nem hozták nyilvánosságra.

„Nehezen mondható meg, hogy mekkora üzlet egy élvonalbeli futballklub működtetése, mert azok a peremfeltételek, amelyek az üzlet fogalmához tartoznak, nem nagyon értelmezhetők a magyar labdarúgásban” – mondta Dénes Ferenc az InfoRádióban. A sportközgazdász szerint azok az üzleti bevételek, amely szponzorációból, a közönségtől vagy kereskedelmi televízióktól érkeznek, nagyon csekély mértékűek.

Összességében viszont azt látni, hogy azok a cégek, amelyek megjelentek a sportág körül az elmúlt években, sikeresek, és ezt összefüggésbe hozzák azzal, hogy a futballban megszerzett ismeretséget, kapcsolatrendszert tudják transzformálni az üzleti életbe

– vélekedett a szakértő, és úgy látja, hogy ha az új tulajdonosok forrást tudnak teremteni a nagy ívű tervekhez, akkor sok örömük lehet még a Honvéd-szurkolóknak.

Dénes Ferenc jelezte, hogy nem volt felhőtlen az előző tulajdonos és a szurkolók viszonya, ezért ha szolgáltató típusú menedzsment érkezik, akkor kifejezetten jól érezhetik majd magukat a drukkerek a most épülő új stadionban, és szerinte a magyar futball is tud profitálni, mert a nézőszámok alapján a Honvéd a harmadik legnépszerűbb vendégcsapat a hazai bajnokságban, azaz az FTC és az Újpest után rá kíváncsiak a legtöbben.

– A tulajdonoscsere nagy változást nem hoz a rendszerben, a klubok nagy része már így működik, az NB I-es és a feltörekvő NB II-es klubok jelentős része közvetlenül vagy közvetve csatlakozik a kormánypárthoz. Ha úgy tetszik, a bajnokság már a rendszeren belül folyik – mondta Dénes Ferenc, de hozzátette, erre van példa máshol is.

Szerinte a folyamat utolsó előtti állomásánál vagyunk, és feltehetően az Újpest lesz az utolsó, amelyről a hét végén írta meg a Magyar Nemzet, hogy belga tulajdonosa eladná klubot, a friss értesülések szerint a jelenleg a Vidit birtokló Garancsi Istvánnak.

Címlapkép: Budapest Honvéd 

Olvasói sztorik