Magyar foci

László Csaba lehet a lengyel Legia Warszawa edzője

Magyar edző rég kapott ilyen rangos külföldi megbízást.

Korábban beszámoltunk az európai labdarúgás egyik legfurcsább edzőmenesztéséről: a lengyel Legia Warszawa tulajdonosa, Dariusz Mioduski egy online műsorban ismerte el, hogy kirúgta a vezetőedzőt.

A hírt már hétfő délután belengette a Legia.net szurkolói oldal, majd több komoly lengyel portál is cikkezett arról, hogy Ricardo Sá Pinto már nem a csapat trénere. Hétfő este aztán a Sport.pl élő online műsorában vendégeskedett Mioduski, aki megerősítette ezt. Kedden megírtuk, hogy hivatalos lett a hír: a klubhonlap akkor közölte, hogy a portugál szakember távozott a csapattól.

A magyar válogatott Nagy Dominikot is foglalkoztató egyesület 2016 óta már harmadjára ideiglenesen Alekszandar Vukovicset jelölte ki edzőnek, amíg Sá Pinto helyettesét meg nem találják.

A jelöltek között pedig a legfrissebb hírek szerint egy magyar szakember is ott van László Csaba személyében.

Az erdélyi szakember edzői pályafutását Németországban kezdte, majd Magyarországon volt a Ferencváros, a Sopron és az MTK trénere. Dolgozott már ugandai és litván szövetségi kapitányként,  míg a 2016–2017-es szezonban a szlovákiai FC DAC, a 2017–2018-es évadban pedig a skót Dundee United trénere volt, azóta nincs csapata.

A Legia Warszawa jelenleg második a lengyel bajnokságban, három pont a hátrányuk a Lechia Gdansk mögött. Tizenháromszoros bajnokcsapatról van szó, a legutóbbi hat kiírásból ötöt megnyertek – magyar szakember rég nem kapott ilyen rangos megbízást külföldön.

Fotó: Dundee United Twitter

Olvasói sztorik