Magyar foci

Kovács Kálmán páros lábbal beleszállt Hemingwaybe és a fradistákba

Keményet posztolt a korábbi Honvéd-csatár.

Sok szempontból izgalmas volt a Magyar Futball Akadémia új utánpótlásközpontjának csütörtöki avatója. Mint írtuk, cifra mondatok hangzottak el George F. Hemingway és Orbán Viktor miniszterelnök szájából, miközben a Honvéd legendás futballistája, Détári Lajos nem mehetett be az eseményre.

Döme egykori csapattársa, a válogatott Kovács Kálmán a Facebook-lapján posztolt a történtekkel kapcsolatban. A mondandójának egy részét szöveghűen közöljük. A teljes írás itt érhető el.

„De szerencsénkre a mi Hemingwayünk ott volt az ünnepségen, és a tudta nélkül sikerült jó kedvre derítenie. A következőt mondta: amikor „kilátogatott a Bozsik Stadionba, akkor életében először látott szabadon szaladgáló patkányt.” Gondolom, ez két dolgot jelenthet. Vagy a Fradi elleni mérkőzésre jött ki és a védők nem fogták szorosan a támadókat, vagy a másik verzió, hogy nála a patkány otthon csak pórázon sétáltatható.”

Nyitókép: Facebook/Kovács Kálmán

Olvasói sztorik