Magyar foci bajnokok ligája

A Vidi gólszerzője elmondta, minek köszönhetik a továbbjutást

Hadzic tele volt érzelmekkel, és rengeteget dolgoztak.

A Rangadón már megmutattuk a Vidi továbbjutást érő gólját a BL-selejtezőben, és láthatták a családi tragédia miatt sírva nyilatkozó Kis Kokó, azaz Kovács István nyilatkozatát is. 

Marko Nikolics, a többi magyar csapatnak kicsit odapiszkáló, nyilatkozatát pedig itt olvashatják.

A Mol Vidi honlapja megszólaltatta a győztes gól szerzőjét is.

– Nagyon nehéz most bármit is mondani, rengeteg érzelem kavarog bennem. Természetesen roppant boldog vagyok, hogy kiharcoltuk a továbbjutást, ráadásul győztes gólt szereztem, úgyhogy tényleg olyan ez az egész, mint egy álom. Múlt héten megsérültem a bemelegítés alkalmával, féltem, hogy hosszabb időt kell kihagynom, az orvosi stáb azonban mindent megtett azért, hogy szerda este pályára léphessek a visszavágón. Harcosként küzdöttünk, végig nagyon fegyelmezetten futballoztunk, sikerült betartanunk mindazt, amit a vezetőedző kért tőlünk. Rengeteget dolgoztunk ezért a sikerért, megérdemelten jutottunk tovább – Anel Hadzic.

Kiemelt fotó: www.vidi.hu

Olvasói sztorik